Derzsi Károly (szerk.): A Budapesti Unitárius Egyházközség templom-szentelési ünnepélye alkalmával 1890. évi október hó 26-án mondott imák és beszédek - Unitárius kis könyvtár 43-45. (Budapest, 1890)

6

Megnyitó beszéd.

Tisztelt Gyülekezet! Keresztény hívek!

Mintha égzengés lett volna a dallam, melynek felséges accordjai imént elnémulának: ^Te benned bíztunk eleitől fogva * s én varázs hatalma alatt állanék, áhitatosan, hálát rebegve: úgy képzelem magam ez örömünnepen, e fényes gyülekezet előtt.

Három dolog felett érez szivem benső örömet e perczben. Az egyik, hogy nekünk unitáriusoknak Istenházát, templomot építenünk sikerült. Mi az Isten háza? Egybekötő kapocs ég és föld között, a mennyei és földi világ érintkező határa, mely a halandó véges értelmét a véghetetlen Istenre fordítja s e múló árnyékélet után egy örökkévaló életre nyit hitének szemei előtt kilátást. A templom imádság háza, az a hely, hol az ember, e kevély porszem, e féregnyi-létü teremtmény meg kell hogy hunyászkodjék a Mindenható dicsősége és hatalma előtt. A templom intő szent jel, mely a tévedésre hajló embert figyelmezteti, hogy van egy mindeneket látó szem, a mely tudja, mi van az ő szivében és számon tartja cselekedeteit. Harangjainak hangja, mintegy az égből jövő szózat, mely a munkától megszűnésre s imádkozásra hívja a népet. A templom vigasztalásnak hajléka, hol a fájó szív meggyógyul, az elnyomott igazságot, az üldözött menhelyet talál Istennél, ha hozzá szivből imádkozik. A mi az iskola a kicsinyeknek, az a templom a nagyoknak. A templom emberiség-nevelő