Derzsi Károly (szerk.): A Budapesti Unitárius Egyházközség templom-szentelési ünnepélye alkalmával 1890. évi október hó 26-án mondott imák és beszédek - Unitárius kis könyvtár 43-45. (Budapest, 1890)

pontján — emberileg szólva — >kikönyököl* és ránk tekint. Ránk tekint s szól, beszél hozzánk az egek boltozatából, a ragyogó csillagokból, a hold mosolyából, a hajnal és alkony bíborából, a napnak fényéből a madarak dalaiból, a patak mormolásából, a virá-, gok szépségéből, — szóval a természet minden eleméből és minden jelenségéből. Szól, beszél, int, figyelmeztet, tanít, vigasztal, lelkesít saját benső szükségeink szerint, s abban az arányban, a mint szivünk kitárul előtte, abban a mértékben, a mint lelkünk befogadni képes. Mint a költő mondja: ,Istenünk nem néma, hogy többé ne szóljon, S ne zengjen a szívben a legszentebb húron. Hogyha jársz, vándorolsz puszták rengetegén, s nem találsz Sinait: a te lelked szegény. A Sinai ott van, szózat hegye ott áll; Ki híven keresi, mindenütt rátalál. De ki csak földre néz s csak mannát keresget: az nem hall szózatot, nem látja az eget.12 — Igen, a mi Istenünk ^ kikönyököl4 és szól hozzánk ma is. A mindenség rendje által értelmünkhez, szépsége által szivünkhez, összhangja által lelkünkhez intézi beszédét s ihlető hatását. A mi Istenünk tehát nem maga a mindenség, vallásunk nem pantheizmus; a mi Istenünk a mindenség láthatatlan élő és éltető lelke, kit mégis láthatunk és megismerhetünk, ép úgy, mint embertársunkat, barátunkat s annak lelkét megismerjük — beszéde nélkül is — ama jelekből, melyeket a szem, az ajk, az arcz vonásai, mozgalmai és tüneményei kifejeznek. — A mi Istenünk nem is csupán maga a hideg ész, a végtelen bölcseség; ... a mi Istenünk erkölcsi lény; vallásunk nem csupán az ész vallása, hanem alapjában a szívé, az érzelmeké és a lelkiismereté.

És ha erkölcsi lény, — kérdheti valaki tovább —