Derzsi Károly (szerk.): A Budapesti Unitárius Egyházközség templom-szentelési ünnepélye alkalmával 1890. évi október hó 26-án mondott imák és beszédek - Unitárius kis könyvtár 43-45. (Budapest, 1890)

XX.

Templom - szentelési egyházi beszéd.

Mondotta DERZSI KÁROLY, budapesti unitárius lelkész.

Alap-ige: I. Móz. XXVIII. 16—19.

»És mikor fölébredt volna Jákob azálmából, mondá: Bizony itt vagyon e helyen az Ur, de én nem tudtam. Megrémüle annakokáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb, hanem Istennek háza, és ez a mennyeknek kapuja. És felkelvén Jákob reggel, vévé azt a követ, melyet feje alá tett vala, és fölemelé azt oszlopnakr és olajat tölte reá. És nevezé azt a helyet Béthélnek.«

felolvasott alapigékben a héber nemzeti mondák egyik kiváló alakját, a népköltészet egyik nevezetes hősét, Jákobot, útjában találjuk. A mindnyájunk által ismert monda szerint, hősünk — elhagyva otthonát s a szülői házat — utazik, vándorol; megy Mezopotámiába, hogy fölkeresse rokonait, — megy a nagy világba, hogy valósítsa terveit, hogy megteremtse jövőjét. A hit, a bizalom, a vágy és a remény, a törekvés és elhatározás alkotják lelkének alapelemeit, melyek fölött a bizonytalanság, töprenkedés, aggodalom és félelem hullámai zajonganak. —Váljon mi lesz vele? váljon eléri-e czélját? váljon, ha tán küzdelmek árán is, megteremti-e magának azt a fényes jövőt, melyet képzelődésében merészen kirajzolt?! — E kérdéseket teszi fel, — és a kér-