Derzsi Károly et al.: A budapesti Unitárius Anyaegyház megalapítási ünnepe. Imák és beszédek. Elmondva 1881. octóber 2-án első rendes isteni tisztelet alkalmával Budapesten, az ágostai hitvallásúak Deák-téri főiskolája dísztermében (Budapest, 1881)
in. Urvacsorai beszéd és imák, tartotta jßi[-bért János, tordai unitárius lelkész Beszéd. Az Istennek ama kenyere az, aki le szállott mennyből, és ad életet a világnak... Uram adjad minekünk mindenkoron e kenyeret!. (Ján. 6: 38. 34.) A szent könyvben gyakran olvasható, t. Gyűl! hogy a nép, melynek kebelében Jézus született s isteni hivatását kinyilatkoztatta, Jézustól mindig jeleket vagyis csudákat kivánt. Nehéz, sőt gyakran lehetetlenséggel határos volt csudák nélkül isteni küldetését bebizonyítni, a vallást a külsőség burkából kifejteni, az anyagnak lelket, a testnek szellemet kölcsönözni. Ily helyzetben találjuk őt akkor is, midőn a sokaság a jelek és csudák kívánásától indíttatva hivatkozik az elődök amaz idejére: mikor atyáik mannát ettek a pusztában, — mikor az ur mennyei kenyeret ada nekik, hogy ennének, s erre feleli Jézus: az Istennek ama kenyere az, a ki leszállóit a mennyből, aki életet ad a világnak. Itt ez ünnepélyes pillanatban, midőn emlékezetünk összefoly a reménynyel; e szent helyen, hol a szeretet összeölelkezik a testvériséggel, a hit pedig szárnyain emeli fel az erőtelen embert az örökkévalóhoz; — itt e megtérített szent asztalnál bárha megihletődünk is s ez remegésbe hozza szívünket és lelkünket; távol legyen tőlünk a gondolat, mintha mi e jelekben: a kenyérben és a borban, s ez egyszerű szertartásban, valami jelt vagy csudákat kívánnánk, hogy mi is csak azokban hinnénk, amiket szemeinkkel látunk vagy kezeinkkel megfoghatunk. Nem. A történetek és az
