Ferencz József (szerk.): Unitárius évkönyv 1939 (Budapest, 1939)

a nagy üvegszekrényben a három gimnázium (rám. hat., ref. és unitárius) nagy versenyeinek gyönyörű zászlója, melyet az uniterek elől egyszer tudott elhódítani a másik két gimnázium diáknépe, a diszterem falán, a sötét folyosókon nap-nap után szemünkbe ötlött Dávid Ferenc Szent Ábrdhámi és Kriza János képe. Mi még ettünk a kenyeréből annak az unitárius diákidőnek, mikor reggel 7 órakor a précesen a nagyobb diákok előimádkoztak s úgy vezették a szegény, álmos kis nebulókat.

Azóta sokat változott a világ. Elkényelmesedett a diákélet, mert így a szülőknek is kényelmesebb. A gyermek mindig hajlandó a pillanatnyilag könnyebb részt választani. A mérlegelés a szülők kötelessége. Nos, kedves szülők, a gyermeknevelés szempontjából itt a Csonkahazában legnagyobb hiányunk a régi jó öreg kollégiumaink hiánya. Van ott az ősi falak között valami, amit a fővárosnak egyetlen iskolája sem tud pótolni. Az a szellem, amely nyolc-tizenkét év alatt belsimult az arcunk pírjába,, hogy mikor érettségivel elhagytuk az aim,a matert, az utcán ezt olvasták reánk: „Rá van írva az arcotokra, hogy unitáriusok vagytokEzt a szellemet adja, igyekszik adni, szűk keretei között, a fővárosban a hittanóra és az istentisztelet. Ezért mi nyolctizenkét iskolai évet (sokszor négy elemit is) távol töltöttünk a szülői háztól. Istenem, de jó, hogy úgy lehetett. Ezért a szellemért érdemes egy héten egy ebédet elsietni a, pesti unitárius

36