Ferencz József (szerk.): Unitárius évkönyv 1939 (Budapest, 1939)

A hittanóra és a templom. Már fel kettő. Nem jött még hasa az a gyermek az iskolából. Szegénynek ideje sincs arra, hogy nyugodtan ebédeljen, hiszen két órakor hittanórai lesz. Legalább az egyház te­kintettel lehetne a gyermekekre. — Vasárnap reggel fél nyolc óra. Keljetek föl gyermekeim, kilencre a Koháryba kell menni Istentiszte­letre. Istenem... Istenem, legalább vasárnap pihenhetnék ki magukat szegény gyermekek. Azt hiszem, tizenegy év óta egyetlen tanítvá­nyom nem volt, akinek szülei így vagy hason­lóan föl ne sóhajtottak volna a hittanóra és az Istentisztelet miatt. Bizony, kedves szülők, ne­héz sors unitáriusnak lenni a Csonkahazában. Nekünk jobb dolgunk volt a kolozsvári ősi kollégium internátusában. A mi ebédünket sohasem zavarta a délutáni hittanóra, mert nekünk a vallást délelőtt tanították, együtt a laiin-német-fizika s a történelemmel. És az órákat akkor is megtartották, ha egy óra után a konviktus nagy ebédlőjében a híg levesből nyolc diáknak annyit mért ki Kalmárné a por­­cellántálba, hogy a negyediknek már egy so­ha jtásnyi sem jutott belőle. És vasárnap soha­sem volt feltűnő, hogy templomba kell menni. Mit is tudtunk volna csinálni egész délelőtt, ha Istentisztelet nem lett volna? Pedig vasár­nap mindig kialudtak jól magunkat, mert csak fél 7 órakor keltünk fel. De ott más volt minden. Az előcsarnokban az öreg Brossai és Berde Mázsa szobra, az igazgatói irodában 35

Next

/
Thumbnails
Contents