Ferencz József (szerk.): Unitárius évkönyv 1939 (Budapest, 1939)

A hittanóra és a templom.

Már fel kettő. Nem jött még hasa az a gyermek az iskolából. Szegénynek ideje sincs arra, hogy nyugodtan ebédeljen, hiszen két órakor hittanórai lesz. Legalább az egyház tekintettel lehetne a gyermekekre. — Vasárnap reggel fél nyolc óra. Keljetek föl gyermekeim, kilencre a Koháryba kell menni Istentiszteletre. Istenem... Istenem, legalább vasárnap pihenhetnék ki magukat szegény gyermekek. Azt hiszem, tizenegy év óta egyetlen tanítványom nem volt, akinek szülei így vagy hasonlóan föl ne sóhajtottak volna a hittanóra és az Istentisztelet miatt. Bizony, kedves szülők, nehéz sors unitáriusnak lenni a Csonkahazában. Nekünk jobb dolgunk volt a kolozsvári ősi kollégium internátusában. A mi ebédünket sohasem zavarta a délutáni hittanóra, mert nekünk a vallást délelőtt tanították, együtt a laiin-német-fizika s a történelemmel. És az órákat akkor is megtartották, ha egy óra után a konviktus nagy ebédlőjében a híg levesből nyolc diáknak annyit mért ki Kalmárné a porcellántálba, hogy a negyediknek már egy soha jtásnyi sem jutott belőle. És vasárnap sohasem volt feltűnő, hogy templomba kell menni. Mit is tudtunk volna csinálni egész délelőtt, ha Istentisztelet nem lett volna? Pedig vasárnap mindig kialudtak jól magunkat, mert csak fél 7 órakor keltünk fel. De ott más volt minden. Az előcsarnokban az öreg Brossai és Berde Mázsa szobra, az igazgatói irodában

35