Ferencz József (szerk.): Unitárius évkönyv 1938 (Budapest, 1938)
Egyházi egyleteink élete
Amikor egyesületeink életéről akarok írni, akkor nem meggyőződésem, de bizonyos sejtelem* zer őséggel látom, hogy egyesületeink ilyen halódó életet, élesztgetnek, ápolgatnak. Nincsen elég élet egyesületeinkben. Ennek oka az, hogy tagjai kevesen vannak, helysebben mondva kevesen vannak azok, akik egymással szinte versenyezve igyekeznek résztvenni az egyesüeti munkában. Tisztelet adassák azoknak, akik ezt megteszik. Vannak ilyenek is, mindig voltak és mindig lesznek^ de miért nem leheit ilyen minden unitárius ember? Ha minden unitárius ember megélné maradéktalanul a maga unitárius életét, — tessék elképzelni —- egyesületekre oszolva is, egyesületenként is milyen népes csoportok lennének és mekkora erőt képviselhetnének. Egyesületeink életét csupán egy néhány buzgó tesvériink erőfeszítései képezik. Dolgoznak azon, hogy fel rázzák az egyesületet, vállalnak minden munkát, hogy megmentsék az elpusztulástól. Mi lenne, ha nem lennének ilyen emberek! De mi lenne, ha minden unitárius ember megkeresve és megtalálva egyesületét vállalná a ráeső részt a munkából, az áldoztból 1! Általában minden egyesületünk ezekkel a gondokkal küzd. Minden egyesület életének az a hibája, hogy híveink nem élnek rajtuk keresztül maradéktalan, igazi unitárius egyháztársadalmi életet. Vannak olyan egyesületeink is, melyek nem tévesztették szem elől igazi céljukat s az a néhány lelkes ember, ki a tagok távolmaradása ellenére is buzgón dolgozik, 7 97
