Ferencz József (szerk.): Unitárius évkönyv 1938 (Budapest, 1938)

Egyházi egyleteink élete

igyekszik nemes munkát kifejteni, de nem szabad megengednünk azt, hogy egy néhány ember a munkának látszatát kelljen, hogy keltse, minden jó erejét belefektetve, hogy egy kevés, vagy épen színleges eredményt mutathasson fel. Ezt nem teheti meg egy olyan kicsi egyház, mint a mienk, mert ez bizonyos szempontból nézve a dolgokat könnyelműség. Könnyelműség mindannyiunk részéröl, kik alkotjuk ezt az egyháztársadalmat.

Nem vonom kétségbe azt, hogy egy vallásközösségnek, egyháznak adnia kell hiveinek általános vonatkozásban, de nem hiszem, hogy lenne valaki, aki kétségbe vonná azt, hogy a hivek is kell, hogy adjanak az egyháznak. És pedig adni kell önmagukat. Ha a híveknek szükségük van arra, hogy vallásos és társadalmi életük tere az egyházon keresztül nyíljék meg, akkor az egyháznak szüksége van arra, hogy minden unitárius ember, kivétel nélkül adja magát egyházának templomi vallásos áhítatán és egyesületi életén keresztül. Ezek kölcsönös kötelességek. Egyiknek sem szabad hiányoznia. Unitárius istentisztelet alatt értem az öszszes unitárus hívek gyülekezetének imádságát és unitárius egyház kifejezés alatt értem az öszszes unitárius valláséi emberek közösségét. Sem egyikből, sem másikból kizárni nem lehet sen* kit, de minden tagjának kötelessége az, hogy részt vegyen ebben az életben, szívvel lélekkel, minden tehetségével, önfegyelmével, egész emberként. Nincsen szebb, mint egy olyan gyülekezet, melynek minden tagja énekel és imád98