Ferencz József (szerk.): Unitárius évkönyv 1938 (Budapest, 1938)

Dunapataji gyülekezeti élet

Én vél éti énül akadtam reá. Nem is kerestem, csupán összetartani akartam a megriadt kis nyájat és egyik eset után a másikban fel-felbugyogott az a telkekből, mint a gyöngy a viz mélyéből. Most már meg vagyok győződve, hogy nincs olyan mélység, ahonnan elő ne lehetne hozni a kincset, csak erős akarat és szeretettel telt meleg szív kell hozzá. Itteni híveink nem is ismerték a saját értéküket, a saját jóságukban talán még előttük is rejtve volt. Világosságot kellett gyújtani a lelkekben, hogy meglássák az érték lent a szív mélyén. És most azt^ mondom: Nem szabad lenni elkallódott nyájnak, elszóródott gyülekezetnek, mert mindenütt kell lenni egy érző léleknek, amelyik ki tudja bányászni az aranyat a kavics közül Próbálja meg mindenki!... Én sem indultam kincskereső, sem nem sejtettem magamban ilyenféle képességeket, csupán azt láttam, hogy kell valaki, aki a szónak és a szeretetnek erejével összetartsa a kicsi nyájat s magamat is meglepett, mikor megnyílt a szív és hangos szóval hirdette a legszebb törvényt: a szeret etet és az áldozatkészséget.

Ki tudhatja azt, ki mondhatja azt magáról, hogy ő nem hivatott el a zárak nyitogatójáulü Tessék megpróbálni, mert minden elveszett létekért valaki felelős és pedig elsősorban az, akinek legközelebbi módja lett volna a mentésre. Ne gondolja azt senki, hogy csak a papok elhivatottak a nyáj megőrzésére, hiszen nem tehet mindenüvé pásztort állítani, de vigyázóra mindenütt van szükség. Ahol öten

89