Ferencz József (szerk.): Unitárius évkönyv 1938 (Budapest, 1938)

Unitáriusok Dunántúlon

nak megfelelő időközökben tartunk istentiszteletet. Mindenütt találunk egy-egy buzgó, lelkűnkhöz nőtt hitrokont, ki a királyi papság szent kötelességeit magára nézve kötelezőnek tartja s magához öleli azt a vándor prédikátort, ki tarsolyában egy-egy régen el nem mondott imádsággal keresi fel azokat, kik éhezik és szomjúliozzák az igazságot.

Ügy szeretnek, ha minden szórvány körzetéből megjelennének azok a hívek is ezeken az istentiszteleteken, akik szétszórva különben talán soha sem részesülnek az unitárius istentisztelet örömeiben.

Úgy szenetnők, ha a hívó szóra mindenki kötelességének tartaná, legalább évenként egyszer gyermekeinek is bemutatni az apák istentisztelésének módját, mert igen kevés reménységet fűzhetünk azokhoz az ifjakhoz, akik sohasem vettek részt a mi lelki összeolvadásunk ünnepén.

Pedig de sokan vannak, akik a „Berde cipó“ ízét nem felejthetik. De sokan vannak, kik mai életnívójukat egyedül az unitárius önfeláldozó elődöknek köszönhetik. Jogosan elvárhatjuk ezektől, hogy minden lehető alkalmat megragadva, eljöjjenek azokra az ünnepekre, amelyeken a lelkek ölelkezésében is gyönyörködik a magyarok Istene.

Hitoktatásunk a lehetőségek szerint egyegy lelkes hitrokonra van bízva. Ott várhatunk azonban eredményt elsősorban, hol az apa egyúttal hitoktató is. Hol meg nem alkuvó szent elhatározással tanítja gyermekét az

73