Ferencz József (szerk.): Unitárius évkönyv 1938 (Budapest, 1938)

Márk evangéliuma

rázza s akik előtt a szörnyű kereszten megpecsételi az ő nagy igazságát, az ő emberfeletti, emberi erőt meghaladó vállalkozását. Hősi éposz ez a Márk evangéliuma, amelyben nem sokat beszél a főhős, de annál többet harcol s végül egyenetlen, hősi viadalban életét adja sokakért.

Ez a hősiesség igazi emberi erőfeszítés, amely egydül Istenre támaszkodik. Márk evangéliuma őrizte meg leginkább Jézus igaz emberi képét. Ezzel a megállapítással nem áll ellentétben a sok csoda, amelyet Jézus cselekszik. A csoda abban az időben olyan természetes valami, mint a repülőgép. Egy prófétának a lelkek mélyére kell látnia s az az ember, aki az embertársába belelát, az minden időben nagy jótevője a társadalomnak. A régi és a mai próféta egyaránt mélyen hivő orvos, lélekbúvár, társadalmi vezető s csak az vállalkozhatik e magas tisztségre, aki ezeknek a bonyolult sokrétű kivánalmaknak eleget tud tenni. Jézus a legmélyebb titkait is látta az emberi léleknek s méltán érdemelte ki már kortársaitól a rendkívüli nagyságot jelentő, kitüntető emberfia nevet. És mégis ez az Emberfia egyúttal ember is. Éreztem valaha valaki az emberi hatalom és nagyság végességét jobban, mint ez a hős, aki mikor jónak szólítják őt, így felel vissza: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten“, (10. rész 18.). Kiáltott-e fel valaki szomorúbban keresztjének kínjában, mint ez a világbíró erő: „Én Istenem, én Istenem, mért hagyál el engemet?“ Márk szerint Jézus élete

47