Ferencz József (szerk.): Unitárius évkönyv 1938 (Budapest, 1938)
Unitáriusok Amerikában
lelkünket azok: előtt az igazságok előtt, melyeket Isten vallásos intuícióink segítségével megtanít nekünk.“ A transcendentalizmus szellemi mozgalma mellett még meg kell emlékeznünk egy másik szellemű irányzatról azl amerikai! unitárizmms történetében, amelyet evolucionizmus néven ismerünk. Az ©volucionizmus Darwin fejlődés elméletéből indul ki, amelynek alapvető igazságait Savage Minot new-yorki lelkész alkalmazta a vallásra. „A kereszténység fejlődéstörténete“ című hires munkája magyar nyelven is megjelent Kovács Lajos brassói lelkész fordításában. Az evolúció tanításai nem cáfolták meg, hanem csak tovább fejlesztették a transcendentálisták elveit. Az egyre komplikálódó élet magával hozta szociális kérdések tömegét s az amerikai unitáriusok az elsők voltak azok között, akik a társadalmi igazságtalanságok ellen felemelték tiltakozó szavukat, Channing műveinek a vizsgálatánál már láttuk, hogy már ő is prédikál ebben a szellemben. Peabody G. Ferenc a múlt évben elhalt kiváló teológus, akinek irodalmi munkásságát e sorok írója ismertette, az Unitárius Értesítő márciusi számában összegezte a szociális elméleteket s a kereszténységgel szerves összeköttetésbe hozta. A legújabb kor unitárizmusa a transcendentálisták és az evolucionisták alapján állva kétféle irányban keresi a tökéletesedés felé vezető utat. A többség theista állásponton áll, míg a kisebbség a vallásos humánizmus szellemi mozgalmát indí-42