Ferencz József (szerk.): Unitárius évkönyv 1938 (Budapest, 1938)
Unitáriusok Amerikában
ringnék életfelfogása „A Tökéletes Élet“ című prédikációs kötetében tükröződik vissza a legvilágosabban. Fejtegetéseinek gyakorlati iránya a láthatatlan egyetemes egyházban való hitében nyeri el betetőzéséi „Egy test és egy lélek vagytok s Krisztusnak is csak egy, nem több egyháza van. Krisztus a fő és a keresztények az Ő teste. Amaz a szegletkő s ezek képezik a templomot, Öreá, mint alapra fektetve. Ő a pásztor és mi a nyáj. Ő a szőllőtő és mi a szőllővesszők.“ Channing fenti beszédének hatása, alatt az amerikai unitárizmus erős fejlődésnek indult. Nemsokára 1825-ben megalakult az Amerikai Unitárius Társulat. Tévedés volna azonban azt gondolni, hogy most már az amerikai unitáriusok egy felekezetbe tömörültek s közösen munkálták hitük megvalósítását és terjesztését. Bár az unitárius nevet abban az időben egyre több egyházközség vette fel, az Unitárius Társulatot alig egyharmada támogatta hozzájárulásával. Ennek oka abban a körülményben keresendő, hogy magában az amerikai unitári zmusban is belső harcok ütötték fel a fejüket, a haladók és a maradók között. A haladók az unitárizmus lényegét tartva szem előtt, kutatásaik határát egyre jobban kiszélesítették, míg a maradók a már elért hitelvek alapján megállották s nem akartak tovább menni, sőt egyenesen az unitárizmus veszedelmét látták abban, hogy a. haladók merészségükkel ellenszenvessé teszik az unitárius nevet. Ortodox ellenfeleik eddig is szemükre vetették az unitáriusoknak, 37