Ferencz József (szerk.): Unitárius évkönyv 1938 (Budapest, 1938)
Unitáriusok Amerikában
messze elhagyták régi kálvinizmusukát s a szentháromságnak régi hitvallásos forrnál zását. Charming méltatásául álljon itt kortársának __ a másik szellemóriásnak, Emersonnak megállapítása: „Bámulatos a Channing szellemi hagyatéka, mert az nemcsak elbűvöl, hanem parancsol is.“ A XlX-ik század egyik legismertebb szellemi nagysága, Renan a következőket írja róla „Channing igazi próféta volt, mert a jövő evangéliuma harangjának első intő hangját tisztán hallotta, Tanításai a béke és szeretet tanításai s azok maradnak mindig bármi legyen is a tudomány és szabadszellem evolúciója.“ Mint lelkész majdnem negyven esztendeig, egészen haláláig megmaradt állomáshelyén, a bostoni Federal-streeti egyházközségnél. Szónoklás mellett még Írással is foglalkozott. Korának éleseszű bírálója, volt. Figyelemmel kísérte és bírálta a társadalom égető problémáit és napirenden levő kérdéseit. Ott látjuk az elsők között, akik küzdenek a rabszolgaság ellen. Észreveszi a munkásosztály elnyomott és lehetetlen helyzetét. Tudja azt, hogy az eljövendő nemzedékek sorsa a nevelésen fordul meg. Sokat ír a különböző osztályok neveléséről, de külön foglalkozik a teológiai neveléssel és az önművelődésnek a mai korban már döntő jelentőségű kérdéseivel. Munkáinak egyik igen tekintélyes részét 1870- 80 között Kriza János és Ferencz József püspökök vezetése alatt a kolozsvári gimnáziumi tanárok és papok magyarnyelvre fordították és VI kötetben ki is adták. A lelkész Chan-36