Unitárius évkönyv 1937 (Budapest, 1937)
Az erdélyi unitárius anyaszentegyház
csak abban az értelemben használom, mint ahogy béke időben az erdélyi ember, mindig Magyarországot mondott, amikor a királyhágón inneni országrészre gondolt. Hangsúlyozni kívánom ezzel azt a valóságot, hogy a magyar unitárius anyaszentegyház törvényeiben, hitelveiben, testében-lelkében ma is egy és oszthatatlan. A Dávid Ferenc széke ma is úgy fogja egybe anyaszentegyházunk erdélyi és magyarországi részét, mint a szent István koronája a történelmi Magyarországot. Az a vonal, amit dühtől reszkető kézzel húzott a müveit Nyugat kalmárlelkü társasága — talán azért olyan cikk-cakkos az! — Hazánk s vele együtt egyházunk testén, mit se változtathat anyaszentegyházunk lelki és testi egységén. És ha mégis van nyitott, vagy rejtett seb egyházunk testén, azt behegeszteni és nem tágítani kell. A törzsről leszakított magyarországi ágnak keresnie kell az erdélyi gyökérzetet, mert hanem menthetetlenül elszárad, elsorvad ! Ez a meggyőződésem 30 évi magyarországi élettapasztalataimból táplálkozik. Mindenféle erőszakolt elmélettel szemben állítom, hogy a csonka hazában csak addig maradhatunk magyar unitáriusok, amig szervezeti és lelki kapcsolataink épségét hiánytalanul tudjuk megóvni az erdélyi anyarésszel. Ha a földön nem lehetne — a földalatt kell utat törnünk az ősi gyökérzethez ! Mert unitáriusok lehetünk Amerikában, Angliában vagy másutt is. Magyar unitáriusok azonban csak a patinásán ragyogó történelmi keretben! * 3 33
