Unitárius énekeskönyv (Kolozsvár, 1927)
Előszó az első kiadáshoz
Előszó az első kiadáshoz. Új cím alatt, megújult formában, új beosztással és tartalommal jelenik meg ezúttal, a halotti énekeket is magában foglalva, ez Énekeskönyv. Ismeretlen első kiadását az irodalomtörténet Dávid Ferencnek tulajdonítja s 1570. táján keresi. E legrégibb formájában öt vagy hat kiadást ért, az utolsót „Isteni Ditséretek, imádságos és vigasztaló énekek“ címen 1777-ben, összesen 299 énekkel s a vele egybekötött 150 Szenczi féle zsoltárral. Tudvalevőleg ebből a régi Énekeskönyvből állította össze 1837-ben A. Székely Sándor püspökünk a máig használatban levő Unitárius Énekeskönyvet. A 299 énekből csak 47-et hagyott meg s 63-at maga írt, vagy íratott. Zsoltárt 34-et vett föl. Az énekeket verssorokba írta s nagyrészben hangjegyekkel látta el. Énekeskönyve napjainkig hat kiadást ért, jórészt változatlanul, az utolsót, a hatodikat „Énekeskönyv. Istent dicsőítő magasztalások és esedezések az unitáriusok használatéra“ címen 1913-ban. A közvélemény már 35 évvel ezelőtt új énekeskönyvet óhajtott. Régi tartozást ró hát most le ez új kiadás, mely ezek szerint az unitárius egyház megalapítása óta a 12. vagy 13., Székely Sándor óta a 7-ik kiadás, gyökeresen megújított formáját, tartalmát, beosztását tekintve a 3. unitárius énekeskönyv, valójában pedig az első összesített kiadás.