Halotti énekeskönyv az erdélyi unitárius egyházi közöns használatára (Kolozsvár, 1856)

XII.

XC. ZSOLTÁR.

1. * ebennod bíztunk eleitől fogva,

Uram ! téged tartottunk hajlékunknak,

Mikor még semmi hegyek nem voltának,

Hogy még sem ég, sem föld nem volt alkotva Te voltál és te vagy erős Isten!

És te megmaradsz minden időben.

2. Az embereket te meghagyod halni,

És ezt mondod az emberi nemzetnek:

Légyetek porrá, kik porból lettetek:

Mert ezer esztendő előtted annyi,

Mint a tegnapnak ö elmúlása,

És egy éjnek rövid vigyázása.

3. Kimúlni hagyod őket oly hirtelen,

Mint az álom, mely elmúlik azon helyt,

Hogy ember édes álmából felserkent;

És mint a zöld füvecske a mezőben,

Mely nap hevétől hamar elhervad,

Reggel virágzik, estve megszárad.

4. Hatalmad által napja életünknek Menten elmúlik oly hirtelenséggel,

Mint a mondott szót elragadja a szél; Életkorunk, melyet nékünk engedtél,