Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Czire Szabolcs: A történeti Jézus asztalközössége és az úrvacsora gyakorlata
önbecsülését és mások számára áldásforrás értékét. Ezért ült ott a farizeus és a bűnös nő, a vámszedő és a prostituált, a nincstelen és a testi fogyatékos és mindazok, akik Jézus jóhírét Isten országáról elfogadták. De nem csak az üzenetet, hanem a tapasztalást: Isten egyenlő életesélyt adó igazságosságának, áldásának az átélését. Vagy fogalmazzunk másként. Az első századi judaizmuson belül a szentség és tisztaság felcserélhető fogalmak. Központi jelentőséggel bírtak nem csak a farizeusok, de az esszénusok, számos ellenállási mozgalom és a jeruzsálemi templom és elit számára. így a szentség/tisztaság kérdése volt az első századi Palesztina meghatározó „kulturális dinamikája".89 Ennek intézményi középpontját a jeruzsálemi templom képviselte. A tisztaság/szentség a Jahvéval kötött szövetség megélésének domináns formája volt Jézus korában. De a baj vele az, hogy mind kívül (zsidó és pogány között), mind belül (zsidó-zsidó között) határokat állít, szétválaszt. Jézus ezért egy ezzel ellentétes irányú, szintén a hagyományban gyökerező, de általa sajátosan értelmezett „paradigmát" állított működése középpontjába: a „tisztaság/szentség politikuma” helyett az „irgalom politikumát”.90 Mindkettő az imitatio Dei zsidó hagyományában gyökerezik, de míg az első a „legyetek szentek, ahogy én is szent vagyok”, a második a „legyetek irgalmasok, miként a ti mennyei Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36) gondolatban foglalható össze. Üzenetének, jó hírének tartalma tehát egy eltérő Isten-tapasztalás, egy más szentség-élmény, amely minden keresztényt kötelez: Jézus a szentséget/ tisztaságot többé nem negatív, kizáró erőként értelmezte, hanem pozitív, befogadó erőként.91 Asztalközösségei ennek az Isten-tapasztalásnak és gondolatiságnak átélés-alkalmai voltak, amit Jézus korlátok állítása nélkül mindenki számára felkínált. Némelyek ezeken megbotránkoztak, mások érdekesnek találták, de a legtöbben Isten gondoskodó uralmát, atyai szeretetét élték át. 89 B. Maiina - R. Rohrbaugh: Social-Science Commentary on the Synoptic Gospels. Minneapolis 1992.395-397. 90 M. Borg: Conflict, Holiness, and Politics in the Teaching of Jesus, 1984.82-99; 134—136. 91 K. Berger: Jesus als Pharisäer und frühe Christen als Pharisäer. NovT 30 (1998) 231-262. 92 M. Klinghardt: Gemeinschaftsmahl und Malhgemenschaft. Heidelberg 1994. Ezt a Jézus által tapasztalhatóvá tett befogadó szentséget, feltétel nélküli irgalomból táplálkozó isteni igazságosságot jól érti az Újszövetség, amikor „szeretetként” (agapé) adja vissza (IJn 4,16). Jézus nyílt asztalközösségétől az úrvacsora rítusáig M. Klinghardt (1994) szerint az ókorban olyan természetes módon kapcsolódott össze a közösségi összetartozás a közös étkezéssel, hogy az őskeresztény asztalközösség gyakorlata mögött aligha kell valamilyen rítusalapító történelmi eseményt keresnünk.92 Minden bizonnyal igaza van a 82 c s z z i a r b e o 1 c s
