Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Czire Szabolcs: A történeti Jézus asztalközössége és az úrvacsora gyakorlata
a testi élet szintén Istenhez tartozik: ezért kell azt mindenkor tisztán tartani és különleges figyelmet fordítani annak étrendjére. Fontos emlékezni, hogy a tisztátalanná válás nem bűn, csak tisztátalanság (pl. halott érintése, menstruáció — egyszerűen meg kell mosakodni), a bűn viszont erkölcsileg tisztátalanná tesz, és isteni bocsánatot feltételez. A kultusz központosításától kezdve a tisztaság kérdése (a kultuszban való részvétel feltétele) egyre inkább a társadalom szegregációjának eszközévé is vált, amely szempont Jézus működése megértéséhez elengedhetetlenül fontos. A vendégbarátság és a szociális gondoskodás már a legkorábbi időben összekapcsolódott az isteni igazságosság és asztalközösség témával. A próféták a szövetség megtartásának feltételeként egyre inkább hangsúlyozták a szociális igazságosság gyakorlásának kötelező voltát. Ámos talán az első, akinél a szövetség megtartása nem csak szellemi és kultikus kérdés, hanem gazdasági is. II. Jeroboám idejének nagy jólétét hiába értékelik Isten áldásaként, mert Ámos hangja igazságtalanságot és jajt kiált azokra, akik „elutasítják a nyomorultak ügyét” (2,7), „sanyargatják a nincsteleneket” (4,1), és az áldozatok helyett azt kéri, hogy „áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság mint a bővizű patak!" (5,24). Aki jólétben van, hajlamos megfeledkezni a rászorulókról. Ilyen értelemben állítja szembe Jeremiás próféta Jojákimot apjával, aki „evett és ivott, [...] de törvényesen és igazságosan járt el, [...] jogához segítette a nyomorultat és a szegényt” (Jer 22,15-16). És bár a kultusz a szövetség megtartásának kötelező kinyilvánítása, a próféták szerint csak a szociális igazságossággal párosulva érvényes. Ha pedig a kettő közül választani kell, a szociális igazságosság élvez elsőbbséget. Számos esetben tolmácsolják a próféták Isten akaratát, aki az igazságosság hiánya miatt elutasítja a kultuszt, de soha nem hallunk arról, hogy a kultusz miatt utasítaná el az igazságosság gyakorlását. Minden bizonnyal azért, mert az igazságos Istent dicsőítő kultusz az igazság gyakorlásának jelképes betetőződése és nem önmagában érvényes cselekmény.23 Talán ebből a meggondolásból érthető Jézus kettős viszonyulása a-kultuszhoz, miközben annak megtisztító és bűnbocsátó mechanizmusát állandóan kiiktatja, többek között épp az asztalközösség és a gyógyítás gyakorlatával - és mindezt az „egy a fontos” elsőbbsége érvényesítésével. 23 J. D. Crossan: Jesus and Kingdom: Itinerants and Householders in Earliest Christianity. In: M. J. Borg (szerk.): Jesus at 2000. Westview Press 1997. 28. 62 c s z z i a r b e o I c s
