Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Czire Szabolcs: A történeti Jézus asztalközössége és az úrvacsora gyakorlata
hogy Izráel vénei a szövetség jeleként a Sínai-hegyen „ettek és ittak” (2Móz/ Kiv 24,11), hogy a legrégebbi áldozati gyakorlat - Gerhard von Rád szerint - az Isten színe előtti és vele asztalközösségben történő evést jelentett (2Móz/ Kiv 2,18, vö. ISám 9,12—14)21 . A betegség és gyász jele az étvágytalanság (ISám 1,7; IKir 21,4; Zsolt 102,5; Préd 9,10), Isten ítéletéé az éhínség (Ez 4,16). Ezért volt kötelező szombaton és ünnepeken akár erő felett is gazdagon étkezni, húst enni: Isten gondoskodását, igazságát ünnepli, aki áldásáért hálát mutat. És minden egyes étkezés előtt hálaimát mondani; az ételt ima nélkül elfogyasztani annyi, mint meglopni Istent, akié az egész világ; megköszönve viszont az étel áldásává válik. Ezért van az, hogy Isten különleges szabadítása már nagyon korán kultikus szertartássá intézményesülő étkezéshez kapcsolódik, mint a pászka vagy a kovásztalan kenyér elfogyasztása, vagy hogy a történelmi sorsfordító isteni áldás szintén a táplálásban jut kifejezésre, mint az eszkatológiai reménység tárgyaként mindvégig megmaradó manna képzete. És ezért van az, hogy az eszkatologikus és apokaliptikus víziókban a saját földön maradás reménye és annak páratlan termékenysége összekapcsolódik. És itt nemcsak a gyakran emlegetett ezerszeres és tízezerszeres termésekre kell gondolni (pl. IHénokh 10,19; 2Báruk 29,5-6), hanem azokra az üdvkorszakot megjelenítő idillikus képekre is, amelyek átszövik a prófétai irodalmat. Ámos könyvének végén azt az ígéretet tolmácsolja, hogy „soha többé nem tépik ki őket földjükből”, amelyen majd „nyomon követi a szántóvető az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt... Ültetnek szőlőket és isszák azok borát, kerteket művelnek, és eszik azok gyümölcsét” (9,13-15). Ézsaiás híres béke-látomása arról beszél, hogy „Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul” (2,4). Ehhez Mikeás hozzáteszi: „Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, senki sem rettenti őket” (4,4). 21 Gerhard von Rád: Az Ószövetség teológiája I-II. Budapest 2000,1. 205. 22 A szemléletért mindenekelőtt J. Jeremias felelős, aki az első századi társadalom vitatható rekonstrukciója alapján azonosította a„bűnösök" fogalmát a„föld népe” (’ám haarec) fogalmával (vö. Jerusalem in the Time of Jesus. Philadelphia: Fortress 1969, 303-12). Ennek korrekciójához lásd E. P. Sanders: Jesus and Judaism. Philadelphia 1985.176-99. 61 A a é g s s y t z a ö t a k r a z o t l r ékül n ö r a t z V t i ö a a s c J s « é é o z g r u e a s Isten igazságosságának és az evés összekapcsolódásának két további vonatkozásáról kell még feltétlenül szót ejtenünk, amikor Jézus asztalközösségéről beszélünk. Az egyik a tisztaság, a másik a szociális gondoskodás kérdése. Főként a protestáns reformáció örökösei hajlamosak arra, hogy a tisztaság kérdését a farizeusi legalizmussal azonosítsák és egyféle alacsonyabbrendű vallási megnyilvánulásként elutasítsák.22 Egyszerűen fogalmazva, a Pentateuchusban a tisztaság hitvallás: válasz a szent Isten igazságosságára, áldására, amellyel mindenki számára életesélyt biztosít. Kinyilvánítása annak, hogy
