Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Kozma Zsolt: Az Ószövetség történelemszemlélete. Jelzések egyháztörténet-írásunk felé
bekerültek a kultusz konzerváló, és mindig a mechanikusság kísértésének kitett körébe. Hogy a történeti események hittel való meglátása miképpen válik hitvallássá, arra klasszikus példa az ún. kis történeti credo (5Móz/ MTörv 26,5—9), amelyben Izráel fiai az első zsenge feláldozásakor vallást tesznek az Úr előtt. A hitvallás sokszor csupán néhány szó, máskor hosszabb szövegű, de mindig a megtapasztalt történelemről szóló gyülekezeti bizonyságtétel. Ugyanezt a jelenséget - az Ür történeti tetteiről szóló bizonyságtételt — találjuk több imádságnál is, amelyek formájuk szerint nem hitvallások, de bennük éppúgy a gyülekezet hitvallása szólal meg. Erre a hit által szemlélt történelemre hozzuk fel az írásmagyarázóknak többször is gondot okozó honfoglalás eseményét. Ezt Izráel a legegyszerűbben értelmezte: Kánaán földjét az Úr népének adta. A leírásba sokféle históriai és teológiai tradíció van beépítve. A históriai igazság az, hogy a honfoglalás tulajdonképpen az egyes törzsek részletvállalkozása volt, amelyben jelentős szerepe volt a békés legelőcserének. Mi „zavarta össze” ezt a világos históriai képet? Feleljünk D. Walterrel:„A hit volt az, ami a honfoglalást egy nagyméretű harci akcióvá alakította át, olyanná, amelyet az egy Izráel Józsué alatt vitt végbe”.14 Szó van itt tehát az ókori nomád népek, törzsek drámai - atlan lefolyású, máskor is megismétlődő legelőcseréjéről, és arról, hogy a kánaáni népek és a bevándorlott törzsek közötti politikai konfliktus csak jóval a Józsué ideje után állt be; másrészt pedig arról, hogy a hit meglátta-leírta az Ür történelemformáló jelenlétét. Hit nélkül nézve ezeket az eseményeket, csak száraz faktumokat lehet látni: vándorló csordákat, emberi furfangot-leleményességet, egymástól elszigetelt Ráhel-, vagy Lea-törzseket. De hogy ott valójában mi történt, azt csak a hit volt képes meglátni. A történeti faktumok igazságának/valóságának világában egy olyan távlat nyílik meg, ami éppen csak a hit számára tekinthető be. A teológiát elsősorban az Izráel hite által felfedezett tények érdeklik, de ez nem jelenthet „históriai vakságot" a történeti-kritikai megállapításokkal szemben. Minek tulajdonítható, hogy a krónikás több száz év eltelte után hiteles történetként írhatta le az eseményeket? „A hitnek [kiemelés tőlem — K. Zs.] milyen bátorsága és bizonyossága kellett ahhoz, hogy a nemzedékeken át örökölt szent hagyományokat Mózes szájába adva fogalmazzák újra az Isten népe istentisztelete és hétköznapi használata számára!" — írja Pákózdy László Márton.15 Amikor arról beszélünk, hogy a bizonyságtevők hitben megértett és hittel leírt történelmében milyen döntő szerepe volt a hitnek, tisztáznunk kell, hogy tulajdonképpen mi volt a hit szerepe. Nem arról van szó, hogy a 14 Historie und Kerygma als theologisches-didaktisches Problem. 7■ 15 Miről és hogyan tesz bizonyságot az Ószövetség? Theologiai Szemle 1963.260. 46 K Z o s Z 0 m l a t
