Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Kozma Zsolt: Az Ószövetség történelemszemlélete. Jelzések egyháztörténet-írásunk felé
kát történetietlennek nyilvánítsuk. A kérügmatikus kép (még akkor is, ha jelentősen eltér a magunk történeti-kritikai képétől!) szintén a tényleges történelemben gyökerezik, s nem merőben a fantázia szüleménye... A kérdés megengedhetetlen leegyszerűsítése lenne, ha a történeti-kritikai történelemtudomány önmagát az Izráel történelmét egyedül feltárni képes módszernek tartaná, s ha tagadná, hogy a tényleges történelem az alapja mindannak, amiről Izráel például a maga mondáiban beszámol. A kérügmatikus kép bizonyos szempontból a másiknál mélyebben gyökerezik a történelemben...”3 Ebből következik, hogy a mai történeti-teológiai kutatásnak nem elég visszamennie az egykori eseményekig hanem vizsgálnia kell az események leírásának körülményeit is, azt, hogy maga Izráel miképpen látta és fogalmazta meg múltját. Ehhez az is kell, hogy elismerjük: az izráeli történetírás a kor tudományosságának a legmagasabb szintjén történt. 3 Az Ószövetség teológiája I. Ford. Görföl Tibor. Budapest 2000. 95-96. 4 Ez utóbbi megállapítással akár vitatkozni is lehet, különösen akkor, ha félreértjük, miszerint a teológiai tudományosság kizárná a minden tudományra érvényes kritériumokat. Erről nincs szó, csupán, mint kihívó kérdést vetem fel: vannak-e a teológiai tudománynak az általános tudományosságon túli ismérvei? Számunkra a kérdés nem az, hogy melyik a valóságos, hanem az, hogy az izráeli történetíró milyen szempontok szerint minősítette át az általa ismert történeti tényeket. Jelen tanulmány ezeket, mint jelzéseket szeretné felmutatni. Hogy az általános történelemtudomány számára jelent-e valamit Izráel történetírása, az most nem a mi kérdésünk. Inkább arról van szó, hogy az egyháztörténetírás mint teológiai tudomány miként érvényesítheti az ószövetségi bizonyságtevők történelemszemléletét. Mert az egyház történetének kutatása nem csupán attól lesz történelem-tudománnyá, hogy tárgya az egyház múltja, hanem attól is, hogy módszerében teológiai-tudományos, s ez többletet kell hogy jelentsen az általános tudományossághoz képest. Az egyháztörténésznek alkalmaznia kell az általános történelemtudomány normáit, de figyelembe kell vennie saját szempontjait is, amelyek a történelemírás teológiai jellegét adják.4 Aki meg akarja ismerni Izráel történetét, vissza kell mennie az írásosság a szóbeliség útján a történésekig. Ez utóbbi kettőhöz kívánkozik egyegy megjegyzés. Ha eltekintenénk az ószövetségi kánonban leírt történelemtől, soha sem ismernők meg Izráel valóságos történelmét, hiszen más népek feljegyzései, feliratok, osztrakonok stb. minimális anyagot szolgáltatnak. A szájhagyományokat ma, a könyvtárak, számítógépek világában leértékeljük, az ókorban viszont ezek sokkal megbízhatóbbak voltak: a hagyományt az apa fia felé, a tanító a tanítvány felé adta át, s a hűség szent kötelezettségük volt. Minket most az írásosság érdekel, az, hogy az Ószövetség bizonyság39 A t J í z ö e r r l á ó t z s s é é u z n $ n ö e e k V l k e e f t m e e s s g I é z y é geh m á l z é t l ö c r t t e é n
