Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Adorjáni Rudolf Károly: A pipei unitárius egyházközség keresztelési anyakönyvének elemzése
Adorjáni Rudolf Károly A pipei unitárius egyházközség keresztelési anyakönyvének elemzése Az anyakönyvezés gyakorlata Az anyakönyv meghatározását keresve átolvastam a Pallas és a Révai Lexikon valamint egyéb szakmunkák e témával foglalkozó írásait, s végül Molnár Lehel tanulmányánál állapodtam meg. Felekezeti anyakönyvön - a polgári jog szempontjából - a lelkész által vezetett születési (keresztelési), házassági (esketési) és halálozási anyakönyveket értenek. Az anyakönyv bevezetése a katolikus egyház gyakorlatához kötődik. Már a 9. egyetemes zsinat (1123,1. lateráni zsinat) is említi. Az 1545 és 1563 között tartott tridenti (trentói) egyetemes zsinat - vélhetőleg a reformáció térhódításának ellensúlyozására — általánosította a katolikus egyházban az anyakönyvek használatát. Ezek vezetésének módozatát az V. Pál pápa által 1614-ben kiadott Rituale Romanum állapította meg. Ez a törvény azt is előírta, hogy az anyakönyvbe a keresztelés ideje mellé a születési dátumot is feljegyezzék. így a keresztelési anyakönyvből egyúttal születési anyakönyv is lett. A katolikus egyház példájára a protestáns egyházak is bevezették az anyakönyvezést. A IV. Károly által bevezetett Carolina Resolutio a protestáns anyakönyvezést a katolikus egyház felügyelete alá helyezte. Erdélyben ezt a rendelkezést az 1781. évi türelmi rendelet szüntette meg. Nem lehet tudni, melyik erdélyi felekezet vezette be elsőként az anyakönyvezést. Gyakorlata kezdetben nyilván csak szórványos volt. A legrégebbi unitárius anyakönyv a bölöni egyházközségé, 1723-ból való. Az Unitárius Egyház központi Gyűjtőlevéltárában egyetlen régi anyakönyvet őriznek: a magyarszentbenedekit, amely 1780 és 1844 közötti ada-
