Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Adorjáni Rudolf Károly: A pipei unitárius egyházközség keresztelési anyakönyvének elemzése
286 A R d U 0 d r o J I « f n i K l y tokát tartalmaz. A ravai egyházközség legrégebbi anyakönyve 1769-ből származik. A felekezeti anyakönyveknek eleinte kizárólag egyházi jellegük volt. Azt a célt szolgálták, hogy a keresztelés, esketés, temetés szertartásának időpontját feljegyezzék. Az egyházi anyakönyvvezetésben azonban fokról fokra állami befolyás is érvényesült, kezdetben a himlőoltások, később a katonaállítás nyilvántartása miatt. Az állam az egyházaktól évente összesített kimutatásokat kért. Nem volt közömbös a demográfiai mutatók iránt sem. Később azonban teljesen a maga hatáskörébe vonta: 1895. október 31-én életbe lépett az állami anyakönyvezés rendszere.1 Az egyházi anyakönyv elvesztette hivatalos jellegét, tekintélye azonban annál nagyobb lett, mihelyt az erdélyi magyarság kisebbségi helyzetbe, majd egyre mostohább körülmények közé került. 1 Molnár, 1999,23-26. 2 Pipe közigazgatási központja: Szásznádas. 3 A hirtelen felszólítás okozta nagy izgalmamban nem vettem észre, hogy a legrégebbi kötet megmenekült. Jól elrejtettem. Amikor évek múlva a megmaradt irattári anyag átadását követelték, utódom, Fóris Géza, gondosan lemásolta, hogy az utókor számára megmentse. Sajnos, a lelkészváltozás szünetében ismeretlen kezek megsemmisítették. így az értékes anyakönyv másolata is elveszett. Az egyházi anyakönyvek - az 1896 előttiek csakúgy, mint az azutániak — ma nagy értéket képviselnek. Néprajzkutatók, (hely)történészek, demográfusok, szociográfusok, de még az egészségügytörténeti kutatók számára is értékes forrásmunkát jelentenek. Az egyházi főhatóság számon tartja, meg is követeli pontos vezetésüket. Az esperesi vizsgálószék évről évre rögzíti az egyházközségek anyakönyveinek adatait, róluk az Egyházi Főtanácsnak összesítő kimutatást terjeszt be. Számunkra azonban az egyházi anyakönyvek a vallásos szertartásaink iránti igény töretlenségét igazolják. A matrikulák értékére felfigyelve a kommunista hatalom a maga rendjén összegyűjtötte őket. Tanulmányában Molnár Lehel említést tesz az e tárgyban született államelnöki, belügyminiszteri rendeletekről, egyházi körlevelekről. De a mai idősebb nemzedék lelkészi gyakorlata is bizonyára hozott magával néhány e témába vágó tapasztalatot. Pipe és Szásznádas Ami engem illet, 1950 nyara egyik reggelén a nádasi2 néptanács titkára az elnök kíséretében és a csendőr védelmében megjelent a pipei parókián és feszólított, hogy adjam át azokat az anyakönyveket, amelyek 1896 előtti adatokat tartalmaznak. Átadtam a kezem ügyében levő kötetet.3 Az elvitt anyakönyv 1896 utáni adatokat is tartalmazott. A keresztelések 1922-ig,
