Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Balázs Mihály: A kolozsvári unitárius kollégium 262. számú kódexe
így volt ez a világ kezdetétől fogva, de az is állandó jellemzője az emberiség történetének, hogy mindig voltak igazak, akik méltók voltak arra, hogy imájukat meghallgassa az Isten. A jelenre térve a prédikáció tehát arról is beszél, hogyan kell imádkozniuk ezeknek az isteni kegyelemre a világot érdemesítő igazaknak. így kapunk aztán a prédikációban egy nagyon érdekes unitárius ars orandit, vagyis a helyes imádkozásra oktató tanítást, hogy aztán Csókfalvi Péter (mert ezek az ő kezével és tintájával írott szövegek, s talán ő a szerzőjük is) roppant érdekes aktualizálásai következzenek: „Végezetre megtanolhatjuk azt is, hogy noha igen kevesen vadnak az igazak az földön eleitől fogva, az mint panaszolkodik Illyés is igen az Úrnak, és mindenkor többen voltak az istentelenek az igazaknál, az mint mondja Dávid Psal. 12. De mikor valamely városból es tartományból vagy faluból az Úrnak jámbori kifuttak, mindenkoron jele volt, az fejedelmeknek igen hamar romlása következett az városra, tartományra, falura. Mert az mint hal- Iád, az igazakért, az jámborokért tartja az Isten és oltalmazza az istenteleneket is. Innen van hogy Esai. 57.1. Az igaz elvész, és nincs az ki meggondolja szüveben, és az irgalmasságos férfiak el szedegettetének, mert nincs, az ki ércsen, mert az gonoszságnak színe előtt vitetett el az igaz. Mivel azért mostan mü közüliünk is ki szedegettettenek az jámbor, istenfélő, irgalmasságban gyönyörködő emberek, az mint magunk lehetünk magunknak bizonysági. Úgy hogy azt mondhatjuk Dáviddal in eodem Psal. Serva domine, quia defecit pius. Hivságot szól, ki az ö felebarátjának az álnok ajakok kettős szüvével szól. Félő bizonyára, hogy az Istennek ilyen egyéb csapása mü reánk is ne szálljon, az mint régtől fogvan az Isten e féle dolgokban mutogatja az üdönek egyenetlen es alkalmatlan szolgáltatásával, és sok külömb külömb féle áldásának töllünk való megvonásával. Mind ezek egy néhány esztendőktől fogva mind inkáb inkáb nevekednek, noha most itt ebben az esztendőben 1654 Istennek neve dicsirtessek nem volt mü köztünk semmi táborozás, de gyakorta az fen való vigyázás rajtunk is megvolt, hogy nem tudjuk mely felöl csak ránk rohannak az békesség mellet, de egyéb tartományokban, országokban, noha mü nem halljuk, egymásra támottak es táborba szállottának es másnak romlására fel fegyverkeztenek, de még ugyan ez mü köztünk hadban menetel nélkül is, hogy az atyafiak hogy inkáb fel fegyverkeznek egymás ellen. De ha ugyan had nincsen is közöttünk, elég ostromlók vadnak közöttünk is, az kik ha ki meggondolnák is, Istennek ostora volna mü rajtunk, mint ki volt az magyarországi katonáknak az ő cselekedetek, egy ember két ember el nem mer indulni hazájából békességgel az országunkban, nincsen hát békesség, hanem félelem, Istennek külömb féle ostora. Nincsen igazság szerető, minden maga akar magának Ura lenni, és visszavonások, veszekedések, gyülölségek támadnak, nincsen az szép rendtartás. Ahonnan mi jöjjön ki, csak az Isten tudja, félő hogy vérontás, rab-213
