Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Balázs Mihály: A kolozsvári unitárius kollégium 262. számú kódexe
ténetének legkorábbi szakaszaival. Nyilvánvalóan Palaeologushoz, Gliriushoz, vagy éppen Enyedi Györgyhöz kötődően beszélnek aztán arról, miként volt jelen a két szentség az Otestamentumban, s hogyan őrizte meg lényegi azonosságát az Újban. Ez a legtöbbet talán a nagy görög értekezéseiből merítő érvelési mód markánsan eltér attól, amivel az anabaptisztikus tradícióból táplálkozó szocinianizmusban éltek, de végső következtetéseiben mindegyik szöveg elkanyarodik Palaeologus mondandójától is, amennyiben végül mégiscsak a gyermekkeresztelés intézményesítése mellett teszik le a garast. Ugyanazt fogalmazza meg egyébként a 17. egység is, amelynek szerzője ugyanakkor minden korábbinál világosabban fejti ki, hogy ezt csak az unitáriusokra szórt rágalmak és a megbotránkozás elkerülésére javasolja, mert a gyermekek megkeresztelése egyáltalán nem tekinthető biblikusnak. Roppant érdekes azt is megfigyelni, miképpen találnak rá az ezekbe az egységekbe összemásolt szövegek az eredendő bűn tanában a közös ellenfélre, hogy aztán a jó cselekedetek fontosságát hangsúlyozva egy olyan megigazulástanbeli minimum körvonalazódjék, amely elfogadható lehetett az unitarizmus minden változata számára. A nonadorantista hagyomány továbbélése további szövegegységekben is felismerhető, de van egy Dávid Ferencet néven nevező prédikáció, és egy azt követően bemásolt ima is, amelyeket a mártír-püspök emlékezetére oly érzékeny Erdő János is bizonyára szívesen olvasott volna, így szövegüket — mintegy mutatványként is — teljes egészében közöljük: 207 A u 2 k n 6 ó k i 2 d o t . e l á X őrse z i z s u á V s m á ú r k i o l l é g u m f. 243-246: Concio tertia Matt.4. Akkoron felvivé ötöt az ördög az szent városban. Az szentirás az embert folyomatoson inti az vigyázásra minden bizonyos és szükséges ok nélkül, mert az ördög mint az sivó rivó oroszlán széllel jár, prédát keres, valahol penig látja az Isten igazságának nevekedésit, forgódik, hogy mind hamarabb azt el oltsa. Ennek igazságát sok egyéb példák is de kiváltképpen az mü idvözítő Urunk példája megmutatja, az kinek immár eljött vala ideje, hogy az Izraelnek házából elveszett johokot összegyűjtse, az ő népét üdvözítse, es erre az mennybeli Istentől lőtt volna tanúbizonysága, mindjárást az sátán meg késérte etc. Három rendbeli késértettel késérte peniglen, az elsőt megértők ennek előtte való tanúbizonyságunkban. Az második ez melyet most meghallunk, melynek ez helyét jelenti meg az evangélista, ezt mondják etc. Mivel győzte meg Krisztus Urunk, azért ez három dologról tanoljunk mostan Istennek segítsége velünk lévén etc. Akkor felvíve ötöt az ördög ez szent városban etc. Ez igikben mondja az evangélista az helyét ennek az második késértésnek, nevezi penig ezt szent városnak, az pedig volt Jeruzsálem, az mint megtetszik. Luk. 4. Szent-
