Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Szász Ferenc: A feddhetetlenségtől a tökéletességig
korparancsnak, amelynek betöltésével a leghatékonyabban szolgálhatta egyházát és népét. Abban, hogy megtanulható-e a tökéletesség, Pál mégis szkeptikus. Bizonyára ő is találkozott olyanokkal, akik „mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak" (2Tim 3,7). Ezt a szkepszist néha Erdő Jánosban is megtapasztalhattuk, amikor átnézett fölöttünk, vagy napokig hetekig nem viszonozta köszönésünket, de ma már megértjük, hogy akkori megrökönyödésünk és szívbéli bánkódásunk, lelkiismeretünk nyugtalansága is csak javunkat szolgálta. Professzorunk volt, végtelen szeretete ellenére feddenie, fenyítenie is kellett, s mi már kinőttünk nádpálcás korunkból. Néha úgy érzem, annyira szeretem Jézust, hogy kötözködöm Pál apostollal - rosszmájúskodom is néha. De nem így van ez: tisztelem, csodálom Pált, s néhanapján szeretem is. A legtöbbször olyankor, amikor „szeretethimnuszáf’ olvasom, mondom. Nem tudom soha megköszönni Pálnak (esetleges) szerzőségét, vagy azt, hogy ezt az őskeresztény verset, a világirodalom egyik legcsodálatosabb alkotását levelébe foglalta, s így számunkra átmentette (1 Kor 13). Annál is inkább így érzek, mert a tökéletesről számomra ez a himnusz mond a legtöbbet. A szeretet mibenlétéről és megnyilvánulásairól írva Pál a töredékesteljes (vagyis tökéletes) ellentétpárra épít. Földi életünkben csak töredékes a nyelveken való szólás, az ismeret, a prófétálás, a jó cselekedet, az önfeláldozás, a hegyeket helyükből kimozdító hit és minden egyéb, amit mi oly fontosnak tartunk gyermekies spekulációnkban. Végső soron földi életünk is csak töredéke valaminek. Ezekkel szemben nem töredékes, fogyatékos és időleges a három keresztény alapérték és erény: a hit, a remény és a szeretet. Pál ott tér vissza Jézushoz, hogy ezek közül is megkülönbözteti, legnagyobbnak nevezi a szeretetet, s ezzel azt sugallja - legalábbis számomra -, hogy a tökéletességnek a legtöbb köze a szeretethez van. Isten a tökéletes szeretet, és amikor szeretünk, időlegesen ugyan, de Országának polgáraivá válunk, megközelítjük vagy akár el is érjük egy pillanatra a tökéletességet, s ilyenkor türelmesek vagyunk, nem irigykedünk, nem kérkedünk, nem hivalkodunk fel, nem éktelenkedünk, nem vagyunk haszonlesők, nem haragszunk, nem rójuk fel a gonoszt, megigazulunk és az igazságban örvendezünk, képesek vagyunk elfedezni és feddhetetlennek lenni, tűrni ismét, hinni és remélni. Amikor az ember szeret, akkor nem „fogyasztja”, hanem gyarapítja múlandó földi létét, az örök élettel kerül bensőbb kapcsolatba. Lehet, hogy erre az örök életre vágyott a gazdag ifjú is, és erre vágyunk mindannyian, életünkben és halálunk óráján is. Megérdemli hát Pál apostol, hogy gyakorta idézzük, amikor szeretethiányban szenved a világ és a kereszténység is, vagy ha nagyon-nagyon rit143 A a f ‘ e ö d k d é h l e e t t e e t s l 5 e é « g s i é g g t ö I
