Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)

Szász Ferenc: A feddhetetlenségtől a tökéletességig

nem emel, és hadakozást többé nem tanul" (Ézs 2,4). Szinte szóról szóra ezt jövendöli a„tökéletes világról” és társadalomról Mikeás is (Mik 4,3). Tökéletes ember, tökéletes világ! Bevallom, ifjúkori lelkesültségemre a kijózanító kételyt általában a Pré­dikátor könyvében szoktam megkeresni és megtalálni. Ez alkalommal mégis Jób könyve szolgáltatta ezt: „Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ár­tatlant és gonoszt!” (Jób 9,22). Más fordításban:„Feddhetetlen vagyok! Nem törődöm magammal, megvetem az életemet. Mindegy! - azt mondom tehát: Véget vet feddhetetlennek és bűnösnek" Talán mégse„mindegy”, s ideje fellapoznunk a Újszövetséget is. Nem te­hetjük meg azonban ezt addig, amíg egy mondatban nem jelezzük: az Ószö­vetségben egyedül Isten tökéletes, de az ember erre való törekvése a feddhe­tetlenekben egyéni és közösségi megtartó erő, s mint ilyen valahol az áteredő bűn tagadása, kétségbe vonása is. L 2. Az Újszövetségben már kissé otthonosabban mozogva ismerkedhe­tünk tovább a tökéletes fogalmával. Az elmélkedésem alapgondolatául szolgáló bibliai versben (Mt 5,48) a tökéletes görögül teleiosz, latinul perfectus. Távol áll tőlem - főleg idegen nyelven - a spekuláció, inkább arra mutatnék rá, hogy Jézus korára a helle­nizmus kissé már megtermékenyítette az ószövetségi vallást, s ha nem is ér­telmezte át teljesen a tökéletesség fogalmát, a korabeli bölcselet és művészet révén a mindennapi élet szintjén is új jelentésárnyalatokkal gazdagította azt. Zeusz, a görög mitológia főistene, szeszélyes haragvásában, zordságá­ban hasonlít egy kicsit a szigorú, kérlelhetetlen Jáhvéra, de az előbbi agyából, fejéből - bár a szerelmet nem ismerte - mint tűzrőlpattant menyecske lépett színre Pállasz-Athéné, a bölcsesség, tudás és művesség istennője. Fegyverze­tében harciasnak tűnhetett ugyan, én mégis inkább amolyan „védőszentnek” tekintem, akinek oltalmában Athén Jeruzsálem mellé kérezkedik - vagy to­lakszik - az emberiség szellemtörténetében. Rómát csak azért nem említet­tem, mert minden katonai hatalma és jogi tudománya ellenére csak halvány másolata volt a hanyatló Athénnak. A görög télé és a latin telum elsődleges értelme a „távol”, a „távolság”, a másodlagos pedig a harc távoli célba érő eszköze: a nyíl, a kopja, a dárda avagy lándzsa. Elvont, immár metafizikai értelmében a tökéletes célbajutott befejezettség, végsőkig türelemmel elhordozott állapot, de lehet az a Legfőbb Jó is, amelyre vágyakozhatunk, és amelynek elérésére törekedhetünk. Isten, az istenség, Jézus számára is magától értetődően tökéletes, és számára is ter­mészetes az ember, az istenképű teremtmény isteni hasonlatosságra való tö-136

Next

/
Thumbnails
Contents