Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Szász Ferenc: A feddhetetlenségtől a tökéletességig
rekvése. Amikor Jézus tökéletességre hív vagy arra ad parancsot, Isten gyermekét szólítja meg - vagy annakjobbra, többre hivatott lényegét -, s arra int, hogy e gyermekiséget teljesen, feltétel nélkül rendeljük alá mennyei Atyánk törvényeinek és akaratának, váljunk erkölcsi lénnyé, jellemmé, Isten fiaivá. Isten távol van ugyan tőlünk, de - hogy közhellyel éljünk - közel van ugyanakkor hozzánk. Szentleckénk tömörségének feloldására és jobb megértésére hadd hívjuk segítségül magát az Újszövetséget, hangszereljük át egy kicsit azt a történetet, amelyet mindközönségesen a gazdag ifjú eseteként ismerünk és emlegetünk (Mt 19,16-30; Lk 18,18-30). Az a főember, akit a továbbiakban gazdag ifjúként fogunk megnevezni, Jézus tanítványa szeretne lenni, és ezzel az örök kérdéssel fordul Jézushoz: ,Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerhessem?” (Lk 18,18). Ezt a bibliai verset néha arra szoktuk használni - a rá adott válasszal együtt -, hogy unitáriusként Isten egységét bizonygassuk általa akkor, amikor a szentháromság gondolata épeszű ember fejében még nem nagyon fordulhatott meg. De sokkal fontosabb, amit Mátétól tudunk meg: a gazdag ifjú már tudatában van annak, hogy az örök élet elnyeréséhez valami jót kell cselekednie, tehát az örök élet elnyerésének feltétele az erkölcsi cselekedet - még csak nem is a hit. A gazdag ifjú, ha nem is a személyes halhatatlanságot, de mindenképpen valamilyen végérvényes értéket keres Jézusnál, azért szeretne tanítványa, követője lenni. Kissé sarkítva azt mondhatnók, hogy a Legfőbb Jó érdekli, az az érték, amelyre életeszményként érdemes feltennie az életét. 137 A a f ‘ e ö d k d é h l e e t t e e t s l s e é n & s i é g g t ö I Ezért meglepő, hogy Jézus úgy válaszol, mint egy a törvénytudók vagy a farizeusok közül: „Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat” (Mt 19,17). Hol van itt Isten országa? Hol van az a csodálatos, elbűvölő, magával ragadó világ, amely oly sokunkat megejtett kora ifjúságunkban, s amelynek részben ma is önkéntes rabjai vagyunk? Nem csoda, hogy a gazdag ifjú lelki hiányérzete nem szűnik meg, kénytelen tovább kérdezni: „Melyeket?” Talán abban reménykedik még hogy a több mint hatszáz parancsolat között olyan is akad, amelyről nem tudott, nem hallott, vagy a Mester valamilyen lélegzetelállítóan újjal fogja meglepni. Nem így történik. Ha nem is a mózesi sorrendben s az Istenre vonatkozókat elhagyva (!), Jézus a tízparancsolatot sorolja fel, sőt még a felebarát szeretetére vonatkozó parancs sem új, szó szerint tartalmazza a Törvény (3Móz/Lev 19,18-19). Nem csoda, hogy az ifjú csalódottsága fokozódik, s én egyáltalán nem kérkedést vagy önteltséget érzek ki szavából, amikor ismét kérdez: „mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem?" (Mt 19,20).
