Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Szász Ferenc: A feddhetetlenségtől a tökéletességig
heteden, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő” (Jób 1,1). Jób a róla szóló történetben ártatlanul veszti el mindenkijét és mindenét, egészségét, épségét is. Barátai vigasztalása sincs enyhére. Mit őriz meg Jób? Egyedül perlekedő, magyarázatot váró hitét, s mert esetében tanmeséről van szó, nem vagyok biztos abban, hogy amikor az Ür amolyan „happy endként" kétszeresen kárpótolja (42,10), Jób hívőbb, bölcsebb — vagy csupán „vesztett boldogságának” túlélője. Egy dolog lényeges és fontos e három feddhetetlen történetében: Istennel való „járásuk", hitük és feltétel nélküli engedelmességük nem elsősorban önmaguk túlélését és megjutalmazását szolgálja, hanem a másokét, a házuk népéét, utódaikét, az egyetemes megmaradást. Bizonyára egyikük sem tekinthető a megváltó, a szabadító „krisztusi” archetípusának, de el kell gondolkodnunk azon a hiedelmen, hogy a névtelen igazak, a feddhetetlenek hordozzák vállukon a világ terheit, nélkülük irányt tévesztene és elveszne a „történelem” és az emberi közösség. Áldozathozataluk együtt jár az örök ábrahámi alkudozással: „Ne haragudjék, kérlek, az én Uram, ha szólok még ez egyszer: Hátha találtatnak ott tízen? És O monda: nem vesztem el a tízért.” (IMóz/ Ter 18,32). Lehet, hogy így van, lehet, hogy másként. A parancsolatok azonban egyértelműek:„járj én előttem, és légy tökéletes (IMóz/Ter 17,1). Vagy: „Tökéletes légy az Ürral, a te Isteneddel” - és ugyanez más fordításban: „Légy feddhetetlen Istened, az Űr előtt!” (5Móz/MTörv 18,13). A Példabeszédek könyvének írója nem olyan szűkszavú, mint a parancsolatok, mindig hozzá kapcsol valamit, talán ígéretként a tökéletességhez: „erősség a tökéletesnek az Urnák útja” (10,29),„a tökéletesnek igazsága igazgatja az ő útját” (11,5), „a ki tökéletességben jár, bátorsággal jár" (10,9), „kedvesek pedig ő nála a kik az ő útjokban tökéletesek” (11,20). És végül ajutalom sem marad el, világossá téve azt is, hogy az ember esetében a tökéletes, a tökéletesség nem annyira metafizikai, mint erkölcsi jelentésű:„a tökéletesek pedig örökség szerint bírják a jót" (28,10). Az imádság inkább a parányiságát és vétkes gyarlóságát átérző ember lelkiségéből fakad fel őszintébben; a tökéletesség mint vágy és Istenbe vetett reménység megtalálható a Zsoltárok könyvében: „az irgalmashoz irgalmas vagy: a tökéleteshez tökéletes vagy” (Zsolt 18,26), és„ügyelj a feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendő a béke emberéé.” (37,37) A próféták nem sokat foglalkoznak a tökéletességgel: megtévelyedett, veszendő kortársaikhoz szólva számukra Isten törvénye, akarata olyan erkölcsi imperatívusz a „véghelyzetben", amely a tökéletességet csak mint távoli vágyálmot villantja fel; az „akkor" szótól teszi függővé. Mégis, aligha hirdetett bárki is Ézsaiásnál szebb „evangéliumot” a tökéletes világról az Ószövetségben — még ha az mind a mai napig utópiának is bizonyul —: „és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot 135 A a f ' e ö d k d é h l e e t t e e t $ l s e é n g s i é & £ t ö l
