Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Szász Ferenc: A feddhetetlenségtől a tökéletességig
LI. Az Ószövetségben Isten tökéletes volta magától értetődő hitigazság. Az Ószövetség istensége „annyira" szent, hogy ez már önmagában is fölöslegessé teszi ezt a nevét vagy jelzőjét: tökéletes. Máskülönben Isten nevét kiejteni nem is volt ildomos a hétköznapokban bárkinek, egy adott korszakban elegendő volt, ha a főpap évente egyszer a Szentek Szentjében kimondta. Az emberre, Isten teremtményére vonatkoztatva az újabb bibliafordítások a feddhetetlen szót használják, míg a Károli-fordítás revideált szövegei a tökéletest részesítik előnyben. A stiláris egység kedvéért ezért magam is a Károli-fordításhoz ragaszkodom a továbbiakban. Van-e értelembeli különbség e két szó, fogalom között? A tökéletesről még lesz szó a továbbiakban, a feddéstől egyelőre annyit, hogy nyelvünkben kritikát, bírálatot, megintést, megrovást jelent. Ható- és fosztóképzős alakjában a feddhetetlen a hiba, a vétek, az erkölcsi gyarlóság, a bűn hiányát jelenti a megítéltségben, amolyan isteni és emberi színjeles erkölcsi bizonyítványt, bizonylatot megítélés esetén a mentségre, mentességre. Az Ószövetség bizonyára több feddhetetlen, tökéletes embert, bibliai „hőst” is ismer, én csak hármat sorolok fel. Az első mindjárt Noé. Amikor a bűn annyira megsokasodik és elárad a földön, hogy Isten kénytelen megbánni a teremtés emberi részét, Noé azért talál kedvességet és kegyelmet az Úr előtt (IMóz/Ter 6,8 ), mert„igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között” és„Istennel jár vala” (6,9). Noé jutalma nemcsak a személyes és családi menekvés és túlélés, hanem az állatvilág, a zoologikum meg- és átmentése is. A növényi biologikum ártatlanságában önmagában is képes átvészelni a vízözönt, a „megromlott állati természet” már bárkára és bárkába szorul (7,1-10). Lehet, hogy a feddhetetlenek sorát Ábrámmal kellett volna kezdenem, akit az Úr nem mentésre, hanem szakrális gyilkosságra, a számára legkedvesebb élet kioltására „szólított fel". Isten erre való „hajlandóságát" jutalmazza meg, feltétlen hitéért és engedelmességéért, amúgy poszt-egzisztenciálisan: nemcsak neki, hanem ivadékainak is felajánlja szövetségét. Az már csak ráadás, hogy Ábrám majdnem száz esztendős korában új személyazonosságot és nevet is nyer az Úrtól, ezután Ábrahámnak neveztetik. Ábrahám feddhetetlensége ugyanabban állott, mint a Noéé: „Istennel járt”. Legfőbb erénye engedelmessége, az, hogy hallgatott Istenre:„Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes. És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette igen megsokasítlak téged” (IMóz/Ter 17,1—2). A leginkább pórul járt ószövetségi hős Jób. Ö már a kezdetektől tökéletes: „Vala Uz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember fedd- 134