Ferencz József - Kelemen Albert et al.: Dersi János emléke. 1830-1890 (Kolozsvár, 1893)
6 o — DERSI JÁNOS sírkövének leleplezési ünnepélyén, a marosvásárhelyi temetőben, 1803 május 23-án mondott beszéd. Tisztelt közönség! Kedves atyámíiai! Az emberi szívnek legnemesebb érzelmei: az élők iránt a szeretet, a halottak iránt a kegyelet. Ez utóbbi, a hálás kegyelet mély és igaz érzése hivott minket most egybe a halottak csendes országába, a temetőbe, e sirhant köré. Eljöttünk, hogy alatta nyugvó drága és felejthetetlen barátunk, néhai Dersi János nagy és nemes alakját emlékezetünkben megújítsuk s ez emlékezet szelíd fényénél leleplezzük az ő nyugvó helyét jelölő szerény sirkövet, mely hivatva lesz nemzedékről-nemzedékre hirdetni azt a nagy és lélekemelő igazságot, hogy „a ki a köznek élt, nem halt meg és nem is hal meg soha/ Valóban, az örökéletben csak az kételkedhetik, a kinek minden vágya és törekvése csak önmagára szoritkozik, hasonlóan egy sekélyes, hogy ne mondjam, posványos tóhoz, melyet fenn, a magas bérczekből fakadó forrásvíz nem táplál, sem habjai nem folynak le a nyílt és tágas virágos mezőkre, arany kalászokat rengető rónákra, hogy ezeket megfrisitve, maga is megfrisüljön. Az önző, tisztán csak a maga érdekeinek élő ember vesztheti el reményét az örökélet iránt. Csak az az emberi élet vész el és semmisül meg, mint a hogy a tó előbb-utóbb kiszárad, a melyet magasabb czélok nem vezetnek, mely nem ismer más hivatást, mint azt a 70 vagy 80 esztendőt, mely számára e földön ki van mérve, leszámítani; sőt az ilyen élet rendesen már a sir előtt elveszett, mert a földi életnek is csak az adja meg becsét, jelentőségét és valódi értekét, ha azt az örökélet fénye már itt e földön beragyogja, égi sugaraival megaranyozza. Oh bizony, az örökélet nem hiú ábránd, nem csalfa képzelődése a léleknek: kézzel fogható, tapasztalati igazság az. Hiszen, üssétek fel a történelem nagy könyvét § kérdem; pem látjátok-e ott élni mindazokat,
