Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
VI. 1560-1564
A N.-ENYÉDI ORSZÁGOS ZSINAT. 52 azok közt, kik a régi szent atyák állításait és igaz ítéletét Isten kijelentett szavainak tartván, az úrvacsorában Krisztus testét jelen lenni erősítik, és azok közt, kik az úrvacsora szavait különbözőleg értelmezik, elcsöntlesedvén, megszűnjék, s az Isten egyházában az igaz béke és egyetértés virágzóvá legyen; egyszersmind meghatározta, hogy a vitatkozás mindkét fél által írásban legyen, hogy igy az igazság a gyöngék megbotránkozása, s egymás káromlása nélkül — minthogy azt kiváltképen az indulatok felhevülése szokta szülni - kitűnjék, a mit a király az eklézsiák hasznára s a kegyes lelkek épülete tekintetéből felettébb óhajtana. De ha ez elérhető nem lesz, az eklézsiák jövendőbeli nyugalma érdekében oly intézkedések megtételét rendeli, hogy a szász eklézsiáknak és mindazoknak, kik a Krisztus testének az úrvacsorában jelenlétét állítják, legyen saját püspökük. Komoly, kegyes és tudós férfiú, az ur nyájára híven ügyelő, a ki a tanok, szertartások és fegyelem egységében igazgassa és kormányozza az eklézsiákat és az engedetleneket és bűnöseket megfenyítse; viszont azoknak is, kik a Krisztus testének az úrvacsorában távollétét erősitik, legyen saját püspökük, ki hasonlóképpen igazgassa és kormányozza ezek eklézsiáit, mindkét fél külön hatás- és jogkörben viselvén gondját saját nyájának, hogy igy a közöttük eddig létezett egyenetlenség és vetélkedés egészen megszűnjék. Végre a király azt is meghagyta, hogy küldöttét tisztelettel fogadják, személye képviselőjének ismerjék el, és iránta engedelmességgel viseltessenek, egyszersmind serkentette őket kegyelmes jóakaratával, hogy egymást megérteni igyekezvén, az úrvacsora feletti különbség kérdésében, az igaz és óhajtott egyességet elérni mindenképen igyekezzenek.“ ') A kir. meghatalmazott magával vitte a vitatkozás Írott tantételeit. „Főelvnek kell lenni amaz igazságnak, — igy hangzik az — hogy a hit czikkeit csak Isten világos igéivel lehessen bizonyitni. igét igével magyarázni, a szentirás szokott kifejezéseit használva, mert a mi azonkívül van, hamis vagy gyanús. . . .“ A tételek ezek voltak: „Vájjon mindazok, kik az úrvacsorát csak Krisztus halálára emlékeztető, ábrázolójelnek tekintik, elútasitják-e a pápások, Kapernaiták és sacramentariusok hitnézetét? Vallják-e, hogy a Szentlélek nincs a küljelekbe zárva, s a szentségimádás elvetendő ? Megengedik-e valamennyien, hogy a szentségek nemcsak isteni kegyelemnek és Ígéretnek, de a kegyes önelhatározásnak bizonyítékai, s hogyha a keresztény hittel nem veszi, nem használnak ? Vájjon mindnyájan azt tartják-e, hogy az urvacsorai kenyér és bor ábrázoló jelében vagy jelével a Krisztus valóságos teste és vére adatik, és hogy a kiír azzal élnek, anyagilag a Krisztus testével és vérével táplálkoznak, mi által mintegy részekre szakadnak a most földbe rejtett szentségek, melyek által Krisztusnak a mi fejünknek testéből való testté és csontjából való csonttá leszünk ? Hogy lehet a kenyér Krisztus teste, a bor vére? Vájjon Krisztus jelenléte a szentségben test szerinti-e vagy más? és minő? Vájjon a közbé') Archiv . . . Schioare értek. 288—309 11.
