Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
V. 1558-1560
A kolozsvári papság védirata. 45 Ez évi medgyesi, váradi, kolozsvári és maros-vásárhelyi zsinatok és egyházi gyűlések irataiból máig az első és utolsó ismeretes; a közbülsők nem; a Kolozsváratt megjelent Vfdivat-ból van kivonat Kénosi Tőzsér Jánosnak az unitárius nyomtatványokról irt müvében !), valamint Fosztó-Uzoni egyháztörténetében is 2), mely annak tartalmáról és irányáról fogalmat ad s képessé tesz a szász történetírók Dávid F. áttérését illető tényelőadását megigazitnunk, de nem vagyunk bizonyosak : a kolozsvári vagy váradi gyűlés végzéseinek védelme-e az ? Az ajánló-levél a keresztény vallás minden igaz hívéhez van intézve, elmondatván benne 1. az egyházakban az úrvacsora miatt 1556. óta a magyar nemzet közt támadt nagy egyenetlenség, mely miatt kivált Kolozsváratt nem is éltek vele; 2. be van bizonyítva, hogy ők a szentségek igaz, örök és csonkitatlan tanát tartják és tanítják; hogy tanaik nem sacramentarius tanok, a kik szerint az úrvacsora belső tartalom nélküli ünnepély, hogy a szentség a vele élés nélkül semmi s hogy avval csak hit által lehet élni; 3. a Lutherkövetők urvacsorai tanainak nem igaz-voltát hat érvvel mutatják meg s az ő hyposthasist vagy a két természet egyesülését és Krisztus mindenhatóságát illető két ellenvetésükre felelnek, valamint azt, hogy Krisztus testét nem valósággal és szájjal, de szívvel és hittel kell venni, három érvvel bizonyítják ; 4) ellenfeleik azon állítását, hogy a bűnösök és hitetlenek is veszik Krisztus testét és vérét, a szentatyákból megczáfolják, végre 5. védik magukat, hogy ők nem okai az egyházban támadott egyenetlenségnek. „Ezeket — igy folytatja a szerző, Dávid F. — röviden közrebocsátni szükségesnek látták részint urvacsorai tanaik védelmére, részint annak tanúsításául, hogy ők híven megtartják a próféták és apostalok tanításait, a miket ellenfeleik oly mérgesen ostromolnak. Nem akarnak viszályt támasztani, nem kivánják senki lelkiismeretét fölháboritni, sőt lecsöndesitni a fölháborodottakat is. A kik most nekik lest hánynak, nem tagadhatják, hogy őket ne kérték volna a köztük fenforgó kételyeknek szerény és istenes magán beszélgetés írtján kiegyenlítésére ; de ők a felhívást visszautasították, személyüket megvetették, velők érintkezni sem kívántak; méltán panaszolhatnák azért, hogy ellenfeleik a népjog ellenére szidalmazzák és sértik. Valóban fájlalják azon barátság megszakítását, melyben ők eddig velők éltek, s a melynek el a máglya lángjáig becsben tartására el voltak határozva. Ha az üldözés és gyalázkodás fegyverét akarnák használni, bizonyára tág mező nyílna számukra is, mert alig képzelhető nagyobi) esztelenség, mint Krisztus testének az úri vacsorában szájjal evése tana, a mit ők oly szerfelett védnek? De ezt máskorra halasztják, nehogy ellenfeleik még inkább haragra gerjedvén irántuk, menykő és fenyegetés által kíséreljék meg az ügy elhatározását. ') Gr. Kemény József erdélyi múzeumi gyűjteménye Mscpt. Hist. Minor. „Unitaria“ czímü xxiv. kötetében. 2) Fosztó-Uzoni kézirati Unitárius Egyháztörténete I. köt. 117—118. 11. a székely-keresztúri középtan. péld.
