Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
XIV. 1578-1579
DÁVID P. ÉRDEMEI AZ UNITÁRIUS EGYHÁZ IRÁNT 253 pogányok babonáinak s romlott vallásának. Socrates, a bölcseség fejedelme azért Ítéltetett el; a bölcsek, rhetorok, mathematikusok Kómából és Athénéből azért űzettek ki, hogy az ősi szokások s erkölcsök elleni tanokat hirdették; mert előre volt látható, hogy ha azon tudományok egyszer fölgyulnak, a jóslatok és jövendölések bübájossága s ezen alapuló vallás és tudomány meg nem állhat . . . Ebben komoly intés van a rideg confessionalismus és orthodoxia barátihoz s mindazokhoz, kik elkorhadt intézményekkel, elavult tanok alapján erőlködnek föntartani nem e század miveltsége keretébe illő ódonságokat. Magasabb szempontból kell felfogni maguk és az egyház hivatását. A protestántismus nem elégedhetik meg — mondja egy protestáns philosophus — a szokáson alapuló régi tényleges helyzettel. Ha oly hitet kivan, mely lemond a gondolat szabad mozoghatásáról s az észnek a vallástanitásba minden avatkozását elútasítja, megtagadja öneredetét és hivatását. A Jézusról való egész tudomány úgy legdicsőbb s leghasznosabb az emberiségre nézve — mondja Kant — ba az erkölcsiség példányképeként állítjuk elénk, mely után törekedhetünk, melyet szerethetünk s el is érhetünk. Descartes Istent mint a tökély forrását tekinti s arra irányozza minden figyelmét. Spinoza azt mondja: a legfőbb jó, a mi iránti szeretet a lelket egészen betölti, nem lehet más, mint egy örök és végtelen lény . . . íme! az ó történet, a mai kor legnagyobb bölcsei, maga a tudomány azokról tanúskodik ma, a mikért Dávid F. vallását a múltra nézve elitéli, sőt mintegy óvja övéit egy erős gondolkozó fő s buzgó keresztény. Egyéni nézetnek veszem s vitatkozás nélkül tárgyamban tovább sietek . . . Lám az igazság isteni arcza az őt elfedő setétség közül felragyog s a kit egykor érette elkárhoztattak, ma értelmi fensőségét, messzelátását s szíve igaz keresztényiességét átlátva, nevét tisztelettel említik. Beteljesült Jézus szava: Ne féljetek azoktól, a kik csak a testet ölik meg, a lelket meg nem ölhetik . . . Különös összetalálkozását mutatja a véletlen Dávid Ferencz sorsának Crammer Tamás kantenbury érsek, angol reformátor életével. Ez hitéért a Tower-be záratott s megégettetett, 1556., Dávid F. Déva várába s meghalt ott 1579.; nagyobbá hasonlatosság Colenso ma élő angol püspökével, a ki 1868. egy levelében azon nézetét fejezte ki: hogy Krisztus és az apostolok az új szövetségben számtalan helyen intik a híveket az Atya Istenhez imádkozásra; de a Fiúhoz imádkozás sehol nem parancsoltaik. Ezért Jézus imádása a szentirásból nem igazolható. Ezen s hasonló más nyilatkozataiért Colenso lelkész-társától Dél-Afrikába belebbeztetett. Legnagyobb azonban Dávid F. sorsa hasonlatossága Huss Jánossal, a kit 1415. hívei közt fogtak el,kik árulói voltak; házánál katonák őrizték, barátait tőle elzárták ; betegség miatt magát védni nem tudván, nem talált védőt, míg végre tanítványa Prágai Jeromos elvállalta; felszólították tanai visszavonására, de nem tette s mikor a máglyaláng arczára felcsapott, kedves zsoltárát énekelte. Dávidot is — elbeszéltem már — e sors érte, s mikor sok gyötrés után halállal fenyegették, ezt felelte: Legyen úgy, mint Isten akarja.
