Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
XIV. 1578-1579
254 ÜDV-SZÓ ÉS BÜOSU. * * * Mi volt hát czélja egy emberélet ennyi küzdelmének ? Az aug. 24-ki székely-keresztúri emlékünnep megmondja. Száz ezerek figyelme fordul Magyarország ama kis pontja felé, hol Dávid Ferencz hív egyháza 300 év után neki polgári ünnepet ül; száz ezer szív kereste fel sóhajával és könnyével innen, Angliából és az Atlanti tengeren túlról Déva várát s kiengesztelődve küld üdvszózatot és Hosiánnát az Isten ezen nagy kegyelméért, hogy hív szolgája ártatlanságát napfényre hozta s nevének és emlékezetének az igazság elégtételét kiszolgáltatta ... Ott pihennek poraid, nagy szenvedőnk ! honi, de nem szülőfölded hantjaival vegyülve. A hálás utódok nem tudják: ki virasztott melletted utolsó éjjeiden? ki enyhitette fájdalmaidat ? ki hallotta börtönöd néma s érzéketlen falain kivül szenvedésed nyögését ? áldásidnak, miket egyházadra kértél, s imaszavaidnak, mikkel tieidtől búcsút vettél, ki volt tanúja ? és a midőn nagy lelked gyötrött porhajlékától elvált, ki fogta be szüntelen világosságot kereső szemeidet a nagy álomra? Nem birjuk arczképedet. Érkeztél e te erre tenger munkásságodtól? Vagy gondolt-e e hallhatatlanitási módra szerény polgári lelkületed ? S ha igen, ki mert volna foglalkozni örökitésével annak, kit ellenei annyiszor megöletni akartak s kinek személye helyett Írásit, könyveit égették meg? Nem tudjuk nyugvó-helyedet — mint munkásságod a honé, hamvaid is az egész hazát bírják sírul. Emléktelenül, jel nélkül pihensz — tetteid és irásid neved örök élő emléke! Be kellene immár végeznem müvemet, de nem tudok megválni a szomoruan-dicsősséges tárgytól. Fel kell e helyen az elnyomott igazság mellett szólalnom s kimondanom, hogy a vele elkövetett eljárásnál a haza alkotmánya nem volt megtartva: elvonatott rendes egyházi bírái elől, elfogatott kihallgatás és ítélet előtt, elítéltetett betegen, magát erőtlensége miatt kellően nem védhetve, nyilvános ellenségei s gyűlölő véleményellenesei vádjára, a kiket szeretett, elzárattak tőle, meggyaláztatott a közbátorság őreitől, elárultatott, igazsága elfordítatott s igy lett hite s meggyőződése mártírjává. Hitének legszebb bizonysága halála, kegyességének élete ... 0 már a czélt elérte. A halhatatlanság szent csarnokából megdicsőülve int felénk... Egyházunk létét köszöni neki. Neve dicsőségével elárasztott. A harczban tisztult hiteszménk, mi erősödtünk. Az üldözés összetartóvá tett. Ez ős unitárius erény volt s marad. Az érdem övé. Népszerűsége, lángoló szónoklata növelte számunk. Mikor a pohár megtelt, a Judás-csók homlokát égetve érintette, elárultatott, esése egy legenda-hőséhez hasonló volt. Az országnak elfojtott haragja s néma buja kisérte sziklabörtönébe. A büntetésnek módját találták rútnak, nem a bűnt ... Árulói s itélőbirái ellen panaszban tört ki a közvélemény. Ártatlansága s büntelensége felől a jók meggyőződtek . . . Példája kevélylyé tesz. Történetünkben arany lap az ő élete, mely ragyog mint a brillánt, gyújt mint a tűz, erősít mint a szent lélek... A világitó tornyokat a tenger szorosaiba
