Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
XIV. 1578-1579
244 DÁVID F. ÉLETÉNEK. kék és habtól tajtékzó kiálló helyek reszketnek és az oldalaikhoz verődött hinár visszalökődik . . . ') * * * Összevonom a mondottakat. Mint a kép fény és árny : úgy az ember egyénisége és élete szép és rút egybevegyülése. Mily arányban volt Dávid Ferenczben a kettő ? Elmondom, én hogy látom. Mi jót tett ? Miben vezette a szép és igaz isteni világa ? Mily hasznos tetteket mutat élete? Uralkodó érzése szivének az Isten iránti szeretet, a lelkét egészen eltöltő gondolat annak nagy eszméje megértése, erős hit és igaz keresztény vallásosság. Ennek hiánya, lankadása vagy megváltozása benne nem volt észrevehető. A vallásnak az emberiségre s nemzetére áldásos befolyását és szükségét senki, soha igazabban mint ő, fel nem fogta, nagyobb bensőséggel, erősb meggyőződéssel nem hirdette. A hit- és lelkiismeretszabadságnak rettenthetlen bajnoka volt. Kinek adott Isten jogot mások lelkiismerete felett? Ezt kérdezte üldözőitől s a tiirelmetlenkedőktől. A világ leggondolkozóbb fejeinek az volt eleitől fogva véleménye, hogy a hitre senkit sem lehet kényszeritni. Erasmus ez elvét vallotta : „Nem vagyok birája senki lelkiismeretének, sem ura mások hitének.“ Ezt fejezte ki Luther kérdése : „Azért űztük el az urakat, pápát és püspököket, hogy náluknál kegyetlenebb tyrannusokat kapjunk?“ „Az érzékfelettiekre csak egy ismeretforrásunk van — mondja egy német bölcsész — a hit.“ A hit Isten ajándéka, azt senkiben megtámadni nem szabad; a ki teszi, Istent bántja meg vele — ez volt jelszava. S én összes munkáiban kétszer láttam ettől némi elhajlást : a széki zsinaton Stancaro, egy polémiájában Károlyi Péter ellen. Az egyházak és confessiok szabadságát védte minden megtámadás ellen; mert az — szerinte — saját nemzete politikai és vallási szabadságát és függetlenségét is előmozdítja. Erdélyben mindhárom reformált vallás törvényesitését ő vívta ki. Ezt tőle elvitatni nem lehet. De ebben Buliinger, Judae Leo és a svájczi egyház nyomdokain indult el. „Aláírtuk és elismertük — igy szóltak ők első megalakulásuk alkalmával — aláírásunkkal az első helvét hitvallást; de az által nem akarunk minden egyháznak egyetlenegy hitrendszert elébe szabni, mert mi semmi mást nem ismerünk el, mint a szentirást. Mi mindenkinek szabadságára hagyjuk, oly szólásmóddal élni, melyet egyházára legüdvösebbnek hisz. Védjük egyesek hitszabadságát s a meggyőződés jogát a közönséges hit alapjára fektetjük. Nem hiszünk többet, mint a menyilla velut pelagi rupes immota resistit. Ut pelagi rupes magno feriente fragore, Quae se inultis circumlatrantibus undis Mole tenet. Scopuli nequicquam et spumea circum Saxa fremunt, laterique illisa refunditur alga . . . Virgilius. Ancid.
