Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
XIV. 1578-1579
DÁVID F. ÖNVÉDELME. 235 nem hallgatott szavára, ezért kellett az eklézsia védelmére kelnie. Dávid F. halkan felelte: Emlékévébe, hogy már Váradon volt szó róla, hogy az ellenfelet eddigi érveinkkel meg nem győzzük s azóta lelkiisme retemen erőszakolt tettem . . . Mielőtt Blandrata szólt volna, a kanczellár hallgatást parancsolt Dávid F.-nek. A fejedelem tudja — úgymond ■— hogy ő káromolta Istent és a Krisztust Kolozsváratt a szószékből; nem hírből értette pedig, hanem az ő hitsorsosai, tanítványi, paptársai adták értésére újításait, azok vádolták őt, a kikkel ő egy gyülekezetben él. Kívánja tehát tudni vallását, hogy ne panaszolja, hogy kihallgatatlauul ítéltetett el. Dávid F. felállott — a mennyire ereje megengedte — s közelebb ment a fejedelemhez, hogy jobban hallja szavát. A Méltóságos fejedelem láthatja — úgymond — hogy beteg és testben meg van törve; kezét szélhüdés érte, nyelve szólási erejét elvette, nem tud szólni, engedtessék meg, hogy veje feléljen helyette. A fejedelem nem értette szavát, kérdé környezetétől: mit kíván V s azonnal megengedte. A kanczellár kérdezte: „Igaz, hogy prédikácziódban azt mondottad, hogy a Krisztust imádni nem kell ? a kik imádják, annyit tesznek, mintha Máriát, Pétert s a meghalt szenteket imádnák?“ Elébb Blandrata kérdésül akarta tétetni: Magáénak ismeri-e minap hozzá jutott írását? Feleletét senki nem értvén, veje felelt helyette. A mit én utam úgymond, [mert mintha ipja mondaná, oly alakban folytak feleletei] — magaménak elismerem, de a miket mások hordoztak körül nevemben, azt magaménak nem tartom. Egyébiránt az még vita alatt van, a lengyel egyházak félélete nem jött el, az nem kérdés tárgya. Blandrata megint sürgeti, hogy Dávid F. feleljen. Elkezdette, de érthetlen lévén beszéde, ismét veje vette át a szót. „Igen —- úgymond — azt prédikáltam, hogy azon isteni tisztelet, a mely az Isten igéjében parancsolva nincs, Isten előtt kedves nem lehet; Krisztus imádása a szentirásban sehol parancsolva nincs, tehát Isten nem kedvelheti. Ha nem a szentirás szavai alapján, de okoskodásnál fogva akarjuk kitalálni az okot, miért kelljen imádni, akkor azon okoknál fogva a Szentleiket is imádhatjuk. Míg a fejedelmi jegyző ezt megjegyezte, Blandrata gúnyosan mosolyogva közbe szólott: Igen, a zsidózásra tértek. Dávid F. erre alig érthetőleg felelte : Doctor ur! te is e véleményben voltál kevés év előtt. „Feljegyeztetett szavatok — mondá a kanczellár, de ha tagadtátok volna, írásoddal s élő tanúkkal igazolhatott volna.“ [Mert ez alkalomra a fejedelem Kolozsvárról bizonyságul sok értelmes hallgatóját és papokat is berendelt volt.] Blandrata ismét felszólalt. Tiltakozik a fejedelem és eklézsia előtt, hogy ő Dávid Ferenczczel soha abban a véleményben nem volt. S ha lett, vagy ezt Írásban tette volna, most visszavonja, megtagadja s jó lesz ha Dávid F. is ezt cselekszi. Erre veje erélyesen mondá: „Azt nem teszi, mert nem szilárd férfiút, de csak léha embert illet meg az egyszer kimondott szót elegendő ok nélkül visszavonni.“ Csendesedj le — mondá Blandrata —elveszted öt is, magadat is. Mire Trauzner megvetés hangján csak annyit szólt: Legyen, a mit Isten akar! Ekkor Blandrata azon tételeket említette fel, melyek köztök vita tárgyát tették; azokból — úgymond — s nyomtatott könyveiből képes ő bebizonyítni, hogy Dávid F. újító, s
