Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)

XIV. 1578-1579

236

DÁVID F. ÖNVÉDELME.

olvasni is kezdette a Socini által Dávid F. müveiből s Írásaiból összeállított tételeket. Trauzner közbe szólott: Nem tartozik a dologra — úgymond — a fejedelem nem kívánja tudni, melyiknek igaz véleménye, hanem azt: új-e az ? Bizonyítsa be Blandrata ezt. Ez tagadta, hogy ne lenne szüksé'ges azt tudni. A fejedelem csöndesen hallgatta vitájokat. Blandrata arcza meggyűlt s fenyegetőzni kedett. Trauzner boszantani kívánva őt s eltorzított arczot mutatva, igy szólt hozzá: v Doctor Ur! Mindketten a Méltóságos fejedelem Ítélő széke előtt állunk. Ne fenyegetőzzél, itt nem fenyegetés, hanem törvény és igazság szükséges. Azon jogom van szólni nekem is, a mi neked. “ A kanczellár szerényebb magatartást ajánlott Blandratának, s igy aztán elolvasták, a mit akartak. Ekkor Trauzner ipja nevében, betegsége s kimerültsége tekintetéből védelme folytatásának holnapra halasztását kérte, annyival-inkább, mert készülni nem volt idejök, atyjafiaikkal sem értekezhettek. Az ellenfél tiltakozott, végre az elhalasztás megadatott s hogy Dávid F.-hez bárki szabadon bemehessen, megengedtetett. Az ellenfél azért ellenezte az elhalasztást, mert meghallotta, hogy más napra nagy számú főnemes érkezendő be Gyula-Fej érvárra a Dávid F. vallásán levők közül s féltek a dolog rósz kimenetelétől.

Kiki szállására ment. Dávid F.-et a börtönbe vitték. Más napra nagy számú unitárius gyűlt össze, a véletlen esettől megdöbbenve. Tanakodtak a teendőkről, de nem tudták, mihez kezdjenek. Dávid F. égett és sorvadott az egyház sorsa miatt, de kislelkiiség jelét perczig sem adta. A fő urak s atyjafíai hozzá mentek, kérdezősködtek tőle, ő akart volna nekik sokat mondani, de szava elhagyta; azonban mindenkit arra kért: „hogy az ő esetén meg ne botránkozzék, akkor is ha őt elitélik : a világ meg fogja látni és valósággal tapasztálandja, hogy egy az Isten, a ki egyedül akar isteni tisztelettel imádtaini. Ezen életveszélylyel járó dologban, a ki a viszonyokkal nem ismeretes vagy lelkiismerete rajta nem nyugszik meg, hozzá sorsát senki ne kösse, hanem lelkiismerete nyugalmát megőrizve békében maradni igyekezzék, mig az Isten jobb időket ad érniök.“ A jelenlevők mindnyájan könnyeztek, de a bölcs és atyai tanácson megnyugodtak. Azok, a kikre bízatott volt, előmutatták a könyveket és Írásokat a korábbi évekből, melyekben számos hely igazolja, hogy akkor Blandrata is ugyanez elveket vallotta: a Radnóthon készült Parutha-féle katechesist, Sommer könnyvét és többeket, s igy felkészülve várták a másnapi vitanapot. Reggel hétkor már együtt volt a gyűlés. Dávid F. ekkor csak alig tudott felmenni a palotaterembe. 0 és a vele tartók kívánták, hogy a védelem egyenlő kedvezményeiben részesittessenek az ellenféllel, de nem nyerték meg. Majd semmibe sem vétetett szavuk, de tiltakozván ellene, védelmüket egész kiterjedésében előadták, Blandratáról bebizonyítva, hogy évekkel ezelőtt ugyanazon nézeten volt. A kanczellár a fenforgó bizonyítékokat, az idézett könyveket bekérte s kimenetelre őket felhívta. E közben városszerte mindenfelé szigorú őrizet rendeltetett, hogy a Dávid F. hitén levők közül senki ki ne mehessen. Trauzner sürgette, hogy az ellenfél is menjen ki, de a kanczellár azt hozta fel ellene, hogy a vád körűimé-