Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
XII. 1571-1575
198 DÁVID F. MAGYAR IRODALMI ÉRDEMEI. hazugságokat és egyéb rágalmazásokat — mindeneket fejemhez vertének. A miket személyemre nézve müveitek, mindent megbocsátok, nem azért, mintha azokat én is valóban mind megtorolni nem tudnám; mert ha az ő személyek gonozságát és fajtalanságát elő akarnám számlálni, ugyan valókat és bizonyosokat mondhatnék, és pedig olyanokat, hogy szinte Sodomába beillennének. De nem művelem, mert tudom az én Istenemnek parancsolatját és az én Krisztusomnak példáját ismerem, a ki mikor szidalmaztaték, viszont nem szidalmaza. Látják és megtudják Ítélni az igaz keresztények, kinek lelke vezérli Meliust és Károlyit, hogy Írásoknak minden levelében czigányoknak, latroknak, hazugoknak, eretnekeknek, istenteleneknek, Krisztus szakálla szaggatóknak mondnak, és számtalan más ily rút nevezetekkel illetnek. Kérem őket, efféle átkozódásaikban menjenek elé, megszoktam már, könnyebben viselhetem s élek általa, — azért pedig, a ki engemet bátorít és a ki ezeket mind viselte az ő vállán, mi érettünk átokká leven. A minemü gyalázatokkal pedig terhelik — személyemen kivül — az Isten igazságát, hiszem, hogy minden hív keresztény jóra magyarázza, hogy ha azokra nem bosszúállásból, hanem az igazságnak oltalmazásából megfelelek.“ l) Ez volt ez időben az utolsó bátor szó a lelkiismeretszabadság ügyében a szép Erdély földén, melyet a két Zápolya kitartása s hazaszeretete török igától s német terjeszkedési vágytól bölcseséggel megóvott s mint az egykor nagy és dicső magyar királyság gyöngyét, keletfélé őrbástyává tett. Ily irányú több magyar könyvet a magyar irodalom nem ismer. Ez volt Dávid Ferencznek a szabad sajtó terén hattyúdala. Azért mulattam oly hosszasan vele, hogy saját szavaiból ismerjék meg őt minél többen, lássák korát sok századokkal megelőző gondolkozásmódját, nagy hitbuzgóságát, igaz keresztény lelkületét s tenger küzdéseit! hogy maradjon fen sokak emlékezetében e könyvek töredék tartalma, mint a bérezés kis hon szabad irányú reformátiójának utolsó revelatiója, s tegyen tanúbizonyságot történelmünk azon dicsőséges korszakáról, melyben a mit kiki érzett, kimondani, a mit kimondott, leírni szabad vala . . . Vessünk itt, annak elkomorító végén, Dávid F. magyar irodalmi munkásságára egy pillantást. Hét magyar műve áll előttem; hogy ismerem, ez Emlékiratra hivatkozom. Három százada, hogy ő ezeket irta s egyrészét önerején kiadta. Képzeljük vissza magunkat az ő korába, jelenítsük magunknak őt helyzetében. Öt származására szásznak mondják a korirók, népe felének irodalmi nyelve német, de mindkettőnek érzülete dynastikus, magyar és szabad volt. A reformatio áramlata Kolozsvárt csak hamar határozottan magyar és szabad theologiai irányba terelte. Mátyás szülő városának magyarrá léte, a vallásnak apostoli kori egyszerűségére visszavivése, oly megragadóan szép két eszme volt, oly bűvös jelszó, hogy szolgálatában lenni érdemnek, győzelemre juttatni dicsőségnek tartatott. S meg kell vallani, hogy e népben mindkettő iránti rokonszenv, s mind') Fff ív, Fff uij levél.
