Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
X. 1569
A KRISZTUS ORSZÁGÁRÓL IRT KÖNYV. 163 nevezik. „A keresztények ellenei — igy szólnak — a vétkek, melyek ellen erénynyel kell küzdeni s a roszat ellenkező szerekkel gyógyitni, hogy a tudomány űzze el a tudatlanságot, a méltatlanságot múlja felül a béketürés, a kevélységnek álljon ellene a szerénység, a röstség ellenébe állittassék a munkásság, a kegyetlenséggel harczoljon a kegyelmesség, a tettetést győzze le őszinte s Isten előtt magát tettleg bebizonyító vallásos érzelem és tiszta lélek, mely Istennek tetszeni buzgón igyekezzék. Ezek az igazi keresztény vallás igazán győzelmes fegyverei, nem az, hogy a tanitás tiszte bakóra bizassék s a kehely külsője megtisztítassék, mig belsője ronda. Ezeket azonban csak a vallásra értik; mert a bűnösnek a polgári hatalom büntető Ítélete alá vetve kell lenni, ha — a mint most gyakran történik — hajlékainkban megfojtatni nem akarunk ; s ha az a jókat őrizve, az elitéit gonosztevőt kivégezteti, senki, maga a gonosztevő sem meri védelmezni. De a vallás dolga más, igazságai nem oly világosak; ezer évnél régebben foly már azokról a vita, eldöntés nélkül, ártatlan vérrel — tudatlanság és vakbuzgóság miatt — sokszor eltölt a föld. Mind hiába. E vita a szereteten kívül semmivel el nem lesz dönthető. Nagy vigyázat szükséges tehát, nehogy a bűnössel együtt Jézus is megfeszíthessék. Ha élni engedjük közöttünk nemcsak a törököt és zsidót, kik közül egyik a Krisztust nem szereti, a másik megfeszítette ; ha nemcsak eltűrjük, a kik káromkodnak, kevélyek, irigykedők, fösvények, szemtelenek, dobzódók, hanem élünk is velők, étkezünk, vigadunk : legalább a szabad léget és gondolkozást engedjük meg azoknak is, kik Krisztus felől másképen gondolkoznak, de senkinek nem ártanak s el vannak határozva, inkább meghalni, mint hogy mást szóljanak vagy cselekedjenek, mint a mi igaz s a kiknél kevesebbé félelmes osztálya az embereknek nem lehgt. A ki szereti Istent, engedelmes a polgári hatalom iránt is. A ki hamar Ítél, hamar is csalódik. Sok ember megbánta már gyors ítéletét, egy sem az abban késedelmezést. A ki hajlandóbb megbocsátásra, mint haragra, az Isten természetét követi, mely midőn bűnös-voltunkat tudja is, megtérésünkre kegyelmesen várakozik. Nyilván való, hogy a ki erről másképen gondolkozik, más vérét szomjuhozza. Lássa, miképen számol érette Istennek. A kegyelmességet, béketürést, irgalmasságot és engedékenységet lehetetlen meg bánni, a kegyetlenséget és vakmerő ítéletet ellenben lehetlen meg nem bánni. Az első út bátorságos, az utolsó vészteljes — esztelen, a ki tudva mégis azon jár. Fogadd tehát — ezek az ajánló-levél végszavai oh király! e müvet nyájasan és emberiesen, olvasd a szentirásokat kegyes és vallássos lélekkel s birodalmad kormányzására úgy készülj előre, mint halandó ember, a ki egykor a halhatatlan Istennek számolni tartozol. Óhajtjuk neked Mózes kegyelmességét, Dávid kegyességét, Salamon bölcsességét!“ A könyvnek czélomra tartozó, emlitett két fejezete közül a Vilikben a hitnek a szeretettel [I'ides et Charitas] gyönyörű egybehasonlitása olvasható. „A ki nem szeret — igy kezdődik az első — nem hisz. Lélek a hit szerzője. Szeretet szül szeretetek A szentirás gyakran ösz-11*
