Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
X. 1569
díyid f. prédikácziói. 151 félnek szidalmazása, hogy az által sokan az igazságnak keresése iránt elidegenittettek; de azt is tudja, hogy mégis hasznos lesz munkája azokra nézve, a kikről a Krisztus így szólott: „Minden, a ki az én Atyámtól hallott és tanult, eljő énhozzám, mert tudom, hogy ezekben az igazságról való kérdezősködésnek és tanulásnak szikrája él, melynek idővel fel kell gerjedni és lángot vetni. A hívek tudják, hogy ez a tanítók közt nem új dolog, hogy ők a gyülekezet előtt egymást kárhoztatják ; de ez mégis azt míveli ő bennük, hogy mindjárt minden válogatás nélkül meg nem indulnak, hamisat igaznak nem mondanak, hanem Istentől és az időtől várnak, mely az igazságot napfényre hozza ... 0 minthogy látja, hogy az Antiknsztusnak sok Isteni vannak, t. i. háromság, állat, egy háromban, három egyben, három személyié vagy három tulajdonságban különböző, és sok Krisztussá, t. i. örökké való és időszerint megtestesült, összeszerkesztett, felépített, kenyérből, fából és kőből, — és ő mindezt a derék szentirás ellenvalónak ítéli: a végre, hogy a hívek ezt a Háromság-Isten bélyegét homlokukról levethessék, a predikácziók kinyomtatásának munkáját és gondját magára vette. Ezt azonban — úgymond — azért is tette, hogy az együgyű tanítóknak és lelkipásztoroknak néminémü forma adatnék elejökbe, a mit kövessenek, mikor az Atya-Istenről, annak egyetlenegy Piáról és a Szentiélekről tanítani akarnak. Most csak az első részt adja ki, de ha az Ur Isten életét meghosszabbítja és erőt ad hozzá, a keresztény tudomány több czikkeleiről is Írni fog prédikácziókat. Ha mit használ Istennek gyülekezetében — úgymond — nem övé, hanem Istené; ha nem használ, [mert elismeri gyarló és tudatlan-voltát] akarata ellen lett, mert nem a maga hasznát, hanem az Istennek gyülekezetének építését akarta keresni. Hadd zúgolódjanak hát és káromolják őt ellenségi; a világosságnak Atyja, a Jézus Krisztusnak Istene látja és érti minden embernek szive titkait. 0 lesz igaz itélőbiró.“ Beszédei és szónoklata jellemzése végett idézek néhány érdekes helyet s pár hittani és homiletikai beszédtöredéket. III. beszédében a papnak, mikor Istenről és Krisztusról tanit, ajánlja szorosan a biblia szavai mellett maradást, új s idegen szólásmódok és saját agya találmányai kerülését, tükörül állítva eléje Pál apostalt, Titust és Timotheust, kik a zsidók és görögök közt oly nagy sikerrel hirdették Krisztus evangéliumát’); a Jézusról írt XXXII-ik beszédében a népet és kevésbé müveit embereket az Isten igazságának keresésére buzdítja a Jézus tanítványainak példájával, kik szintén szegény földmívesek s mesteremberek voltak. Roszul ítélnek azok — úgymond — a kik azt állítják, hogy ezeknek semmi közük az üdvesség tudományához és a hitnek dolgához. Nem kell a szabad akarat szerint való tudatlanságot oltalmazni. Ezektől is kívánja az Ur Isten, hogy hitekről tudjanak vallást tenni, mert: Az igaz ember az önnön hitéből él, azt mondja az Írás, és: Mindennek késznek kell lenni az ő hitéről megfelelni. I. Pét. 3. r.2) A ') B ív, Bs—o levél. 3) C ív, Cs levél, 2. oldal.
