Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
X. 1569
A KIRÁLY EGY PONTOS NYILATKOZATA. 145 a szók értelmét; az élő Isten tudja,ki minden szívek titkait látja, hogy ő soha Blandrata úrral nem tanácskozott arról, hogyadisputatio végbe ne menjen, sőt most is kész arra, semmiben magát vissza nem vonja. A keresztfogás, az igazság meghomályositása, beszédeinek el magyarázása mind az ő munkájok. Isten igazsága ezek nélkül világosabban nyilatkozott s a keresztények jobban épültek volna. 0 az írás lineáját követte, de ellenfelei azt zsákba bútatják, a világosságot sötétségre változtatják; mint az egy Atya Istent állatba és személybe helyheztették, az egyet hárommá csinálták: úgy a Krisztust is kettővé változtatták, egyik, ki azon Isten legyen állatjában, ki az Atya, személyében pedig más. Vallásuk úgy ellenkezik önmagában, hogy semmiképen maguk sem tudják összegyalulni. Azzal áltatták a községet, hogy ő bálvány imádásra akarja vinni s nem igaz Krisztust tanít, pedig ellenfelei tagadják meg azt, kit az Atya mennyből ajánlott, ki igazság, szentség és váltság, a törvény teljesedése, az üdvesség fundamentoma. Ok Háromságot tanitnak, de nem imádkoznak hozzá, hanem csak az Atya Istenhez. Nyilván nem merik vallani, hogy a Krisztus, ki Szűz Máriától született, Isten Fia volna ; olyat Valinak s prédikálnak, kit sem a próféták, sem az apostalok nem prédikáltak, kiről az Atya a mennyből bizonyságot nem tett. Bizonyságot tesz a gyülekezet előtt, hogy ők nem azt a Krisztust tanítják, kit az Atya Isten ajánlott, hanem mást találtak fel. De meglátják, hogy akaratjok ellen is ez az Isten az ő igazságát előviszi és kinyilatkoztatja“ '). Melius ezt szidalmazásnak vette s ellenészrevételeket tevén Dávid F. állitá aira, a királyra hivatkozott, a ki a következő igen fontos nyilatkozatot tette. „Ma reggel behivattuk volt — úgymond — hozzánk Melius uramot és intők, hogy az Istennek igazsága mellé állana s lelkiismerete ellen azt ne oppugnálná, mert lehetlen dolog volna, hogy ne értenéje. Mi nekünk ő azt mondotta: El az Isten, úgy vigyen ki békével Felséged ajtaján hogy ennek előtte soha nem tudtam, mi legyen a Krisztusnak istensége; hanem a tegnapi napon, hogy a jámbor Ferencz uram veté a kérdést előmbe, úgy bujék a fejembe az éjjel, és Felséged meghallja, mit felelek ma a Ferencz uram kérdésére a község előtt . . . * Később megint igy szólott: „Csudálkozunk némelyiteknek vakmerőségén, hogy még ugyan itt is azt meritek mondani: A kinek ura perese, annak Isten orvosa. Mi nem vagyunk senki perese, hanem intettünk kegyesen, hogy Isten igazsága ellen ne tusakodjatok, hanem annak engedjetek; de a nagy kevélység és tisztesség kivánás titeket arra nem ereszt. ..“ „Jó lelkiismerettel megmondom, a mit Felséged kérd — szólt Melius, bár piruljon meg arczám, csak menjen elé az igazság. Vallom, hogy soha ezelőtt oly nyilván meg nem ismertem a Krisztus istenségéről való igazságot, mint tegnap a disputatioban és azután az éjjel gondolkozván felőle, eszembe vettem, hogy az istenség nem az, a mi az atyaság, hanem különb, a Fiú is különb a fiuságtól. A propositiok is azt mutatják, hogy az Atya istenségét adta a Fiúnak, nem Atyaságát. A ') Ugyanott A. ív, a3—ai levél. 10
