Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)

X. 1569

A NAGYVÁRADI HITVITA ELŐZMÉNYEI.

135

mérsékelje; rósz tanácsadó az, a ki öt e cselekedetre ösztönzi'); tisztes állását, tudománya tekintélyét kímélje, s vénasszonyos szabadkozásaival. az egyházért való siránkozásával ne tegye magát gúny és nevetség tárgyává. Ily nagy ügyhez férfias, komoly eljárás illik, nem gyermekeskedés, a mit senki számba nem vesz. Higyje el Major, közeledik az idő, midőn a sötétség elmúlik s a nagy Babylon nagy zörejjel omlik össze, az Istennek igazsága visszatér és a földön újra elterjed, a világ és annak fejedelme ellenkezése daczára is. Major és társai ok nélkül szegülnek ez ellen . . .“ 3)

A sajtó terén folyt ezen küzdelem a rá figyelmező elméket annál inkább izgatta, mert még a fejérvári hitvita bevégezve nem volt; a hívek lelkiismerete nyugtalanul várta a vitatott kérdések iránti megállapodást. Dávid F. azt csak országos közzsinaton vélte elérhetőnek. Mint nevezetes fordulat volt észlelhető a közszellemben, hogy kivált az erdélyiek azt a magyarországi részekben s a vitatkozást magyar nemzeti nyelven óhajtották tartatni. Az országban az a hit volt elterjedve — mondják Melius és hívei — hogy ez az utolsó és döntő hitvita lesz 3). Az idő és események igazolták is. De nemcsak ez okok, hanem főleg a magyarországi részekben a Dávid F. részén levő papok háborgatása s e miatt püspöküknél panaszolkodásuk befolyással volt arra, kiknek ez bántotta lelkiismeretét, s a baj orvoslását, hitvallásukban a királynál törvényes megvédelmeztetésöket sürgették. Zsinati egybehívó levelében érinti ezeket Dávid F. hangsúlyozva, hogy ő mást nem tehet: „a mit eddig tanított, a minek igazságáról meg van győződve — úgymond — hitvallása egyszerűségét és tisztaságát neki védelmezni oly kötelessége, mitől el nem állhat, s hiszi, hogy a kegyes hívek ezt át fogják látni. A vele egy értelmen levők az ellenféltől gyakran bántalmaztatnak, vitára kényszerittetnek s mivel könyveiket valamennyien olvasni nem tudják, kérték őt, hogy magyar nyelven legyen a vitatkozás, a kétség alatt álló kérdések terjesztessenek nyilvánosság elé s úgy jöjjön létre közmegállapodás. Ezen kegyeseket meg nem vigasztalni s az igaz hitben meg nem erősitni nagy vétek lenne Isten és emberek előtt. Ezért határozta ő — úgymond — október 10-re Váradra hívni egybe a zsinatot, s hitvallása főbb pontjait magyar nyelven tételekbe foglalva össze, kibocsátotta híveihez; a Tiszán túli és inneni superintendentiákhoz a fejedelem tett iránta intézkedést. 4) Melius elébb nem akart megjelenni, a fejedelemhez irt levele arra mutat 5); mint önhatóságu superintended nem ismerte el Dávid F. meghivási jogát, de később az udvar főembereitől megértette annak akaratát s bizonyos föltételeket kötve ki, ellenkezőt határozott. Mentségei során most is jellemző kifejezésekkel él Dávid F. és követői

‘) F ív, Fvi levél.

2) C ív, Ca levél.

3) Lampe . . . 266. 1.

4) Egyháztörtén. Emlékek. I. Oklev. s rok. tárgy. VIII. sz. 6) Lampe . . . 252—54. 11.