Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
X. 1569
134 AZ ÖNVÉDELEM FOLYTATÁSA. joga; nem bámulják Major jogbitorlását, sem el nem csüggednek; mert látták azt Krisztus életében is; tudják, hogy Isten néha mentőkre hagyja a félfuvalkodottakat, azért, hogy másokat vigyázatra serkentsen. Jól látják ez iij lelkiismeretbirók dölyfét s elméjök elbizakodását, uralomra vágyásukat, vérszomjas természetüket s szivük telhetlen fösvénységét, mely új pápákként tünti fel őket, a kik, ha éber vigyázat nem lesz rájok s tanácscsal és ima által vissza nem litasittatnak, rövid időn új zsarnokot hoznak az Ur Jézus Krisztus nyájára s irgalom nélkül összemarczangolják és elszélesztik. Bár mint dühöngjön azonban Major az ő személyük ellen, eretnekséggel vádolva, Ítélet nélkül, gyülöltté téve a világ előtt s vesztökre mindent megkísérelve : őket más lélek vezeti, tudják, hogy fegyverök nem a testiségé, hogy a mit Krisztus eltűrt, nekik is el kell türniek, el is tűrnek mindent s égi Atyjokat kérik, hogy Majornak és másoknak is, kik őket káromolják és üldözik, vakmerőségéi kegyelmesen bocsássa meg, s ne verje, de áldja meg J). Azonban meggondolatlan buzgalmukban és följgerjedésökben bármint forrongjanak, szentatyáikkal és symbolumaikkal őket boszantva, s bár az eretnekség bélyegét süssék ezerszer rájuk: ők Luther buzogányát, melyet kezeikbe vettek, s a melylyel ő a római pápát meghajlásra bírta, szilárdan tartják, és sem Major, sem más nagyobb theologus által elvétetni nem engedik, a harcz kimenetelét jó lélekismerettel Isten igazságában s szerető szent Fiában való bizalommal békében elvárják, bizonyosak lévén abban, hogy munkájok sikertelen nem lesz, és hogy közel az idő, midőn Isten Sionnak segítségére jövend * 2). Az ő tisztük az Ur akaratának betöltésére, tudományának dicsőségéért minden veszedelem elhordozására készen lenni. Minő lélekismerettel látandja majd Major az ő vérüket kiomlani, kik magukat a legártatlanabb embereknek tartják s a próféták és apostalok tudományának megrontatlanul engedelmeskednek az apostali hitforma értelmében ? az az ő dolga, számoljon érette önmagával . . . Major könyve végén izgatva serkenti a királyokat, fejedelmeket és polgári, hatóságokat, hogy az ő három személyü Istenét oltalmukba vegyék; azon kegyes férfiakat, kik szörnyét ostromolják, az egyház rágalmazó pestiseinek nevezve, érdemeseknek mondja arra, hogy kiátkoztassanak, elkergettessenek s az emberek közt hajlék számukra sehol ne adassék, hanem Constantinus és Theodosius császár rendeletéi szerint megölettessenek . . . „Nagy a Major buzgósága — jegyzi meg Dávid F. — de nincs Isten tudománya szerint, nem tesz vele mást, mint lelke beteges hóbortját árulja el, a kit az ellenök való igazságtalan gyülölség, harag és bosszuállás sóvár vágya izgat. Gonosz vezeti őt, bűnös indulatok mocsárában fetreng, hazug ő és gyilkos, mert véres bosszuállásra vágyik, s úgy menydörög és szórja villámit ellenök, mintha Isten és egyháza ellen valami megbocsáthatlan bűnt követtek volna el ... De térjen eszére — kérik őt — hirtelen haragját ’) A ív, Av—vi levél. 2) B ív, Bvi levél.
