Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
IX. 1568
106 AZ ERDÉLYIEK VÁLASZA. várából febr. 3. költ parancslevelében hagyta meg: „hogy a Háromság iránt támadt kérdésnek békés eszmecsere útján elintézése, s az igazságnak kiderítése végett hirdetett zsinaton nem Thordára, hová előbb hirdetve volt, de a fontos ügyhez illő nagyobb tisztesség és méltóság tekintetéből Gyula-Fejérváratt jelenjenek meg.“ ’) Az indokolásban úgy nyilatkozik az erdélyi papság: „hogy ellenfelük zsinati felhívását fájlalva olvasták; rég megczáfolt hittételek foglaltatnak abban, a mint erről Melius ellen irt könyveikből meggyőződhetnek, melyek hogy oly hízelgők és hazugsággal teljesek-e, mint ők írják, az egyház és utókor meg fogja Ítélni. A felhívásban mondottak közül — azt hiszik — sok az ő akaratjuk ellenére jutott bele, ők sem vártak ilyeket, minthogy főleg a kisérő iratban — a római pápa szokása szerint — a nép ellenük nyilván ingereltetik s személyük megnevezve gyalázattal illettetik. Ez csak azon kevesek gonoszsága, kik a kegyesség útjáról letértek, s a józan emberi ész és leíkiismeret egyenességétől elhajoltak. Ezért az tlr leikétől vezéreltetve, nem hogy ők is másokat kárhoztassanak, de — bárha emberek, s a vett sértéseket visszatorolhatnák — imádkoznak most és mindenha minden őket gyalázókért s boszuságtételöket béketürően viselik el. Figyelmeztetik őket az egyenetlenség és viszálkodás kerülésére, különösen attól óvakodásra, hogy tudós egyházi szolgákat a vád bebizonyítása és Ítélet előtt sorbonnai magas szemöldökkel ne kárhoztassanak. Zsinatjuk kitűzött helye gyanús, maguk is láthatják, mennyire ki van téve török s német száguldozásoknak. Éhez járul, hogy azon helység papja egy vértől nem irtózó ember, a ki minden hívőknek lest hány s életére tör. Gondolják meg, minő lélekkel és lelkiismerettel vettették börtönre Kassán álnok tanácsok s hazugság következtében, kihallgatás, védelem és Ítélet nélkül Egri Lukácsot! Fontolják meg, ha keresztényhez illők-e ily tettek ? Kerüljék e gyalázatos tanácsokat s Melius méreggel és fekete epesárral kevert háromságos tanait. S minthogy nekik sem nem bátorságos, sem nem lehetséges az oda menetel, a hol életök veszélyben forog, s hol nincsenek biztos társaságban, ezenkivül fejedelmök akaratja az, hogy az ő egyházának tanai előtte vitattassanak meg, hogy az igazságról meggyőződhessék: bensőleg kérik őket, hogy elmaradásuk iránti ezen méltó mentségöket ne vegyék rósz néven, sőt magyarázzák jóra. De, hogy Melius győzelemmel ne dicsekedhessék, s ne hirdethesse, hogy ők a világosságot kerülik, jónak látták a kijelölt zsinatot egybehívni. Kérik őket, mint az Ur bajnokait, hogy a szellem fegyverével s Isten igéje paizsával felkészülve, hozzájok eljőni méltóztassanak. Megküldik vitatételeiket, készeknek nyilatkozván, ha az egyház akarja engedelmeskedni. Jöjjenek hát — ezek végszavaik — serény elmével. Náluk, mint eddig tapasztalták, most is a legbiztosabb helyen lesznek, atyj okfiai segélye sem fog hiányozni, s bár ellenkezők nézeteik, mindent békésen és a szelídség leikével fognak elintézhetni. “ Sar-') Urkundenbuch der evang. Landeskirche in Siebenbürgen sat. Hermannstadt. 1862. I. Theil. 163. 1.
