Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
VIII. 1567
86 MELIUS ÍS DÁVID HITVALLÁSA. nem függő, wok Atyától való halhatatlan, a kinek a Fiú a világ végezetével egészen, nemcsak egyik vagy másik természet szerint, alá fog vettetni, a kinél a Fiú magát kisellnek vallotta s a kit Atyjával egyenlőnek csak azért hiszünk, mert az Atya az ő istenségét, minden teljességével vele közölte s hatalmat adott neki, mennyen és földön, s őt az angyaloktól is imádtatni akarta. Valljuk, hogy a Jézus Krisztus Istennek azon egyetlen Fia, a kiről az Atya a mennyből kétszer tett tanúbizonyságot; hajdan megígérte Adámnak, hogy az aszonyi állat magsából, a pátriárkáknak, hogy Ábraliám ágyékából, Dávidnak, hogy az ő magsából fog származni, mely felől minden próféták jövendöltek, a kit az apostolok férfinak és embernek neveztek, azután második Adámnak, mely Krisztust tnegfeszitetésekor a mellette levő százados embernek és Isten fiának mondott, kiről Mózes azt jövendölte, hogy az Isten a zsidóknak hozzá hasonló prófétát támaszt az ő atyjokfiai közül s a kiről szent János azt a tanúbizonyságot tette, hogy utána férfi jövend el. Ezt a látható Krisztust mondjuk az Atya egyetlenegy szülöttének, a kin kivül más nincs, egyetlen közbenjárónak, élők s holtak Ítélő bírójának, az anyaszentegyház egyedüli fejének, a ki mindörökké dicsérendő Isten, kit imádunk, neki hódolunk és a kit tisztelünk, benne örökké hízunk a Magasságbélinek örök végzése szerint, megváltván Pállal, hogy a keresztre feszitett Jézus Krisztuson kivül mást nem ismerünk . . . Hiszszük, hogy a Szentlélek az Atya és Fiú lelke, mély az Atyától származik s a Fiú által adatik a hívőknek, Istentől adatott vigasztalónk, tanítónk, a lelki ajándékok osztoyatója, Isten ajándéka, kegyelme, Isten ujja és ereje. Istennek nevezni nem merjük, mert ezt az Írás sehol nem tanítja, imádni és segítségül hívni még kevesebbé, mert erre nézve semmi hiteles bizonyíték nincs, s a Krisztus által elénk irt imádhozási formát élégnek tartjuk‘) E „Hitvallás“ -ban a hitezikkelyek mondatai után idézve vannak a bizonyító szentirási helyek; végén az olvasó a kettőnek összehasonlítása után ítélet alkotására kéretik fel. Ezután Dávid F. és a zsinat az ellenfél hittételeit és érveit sorba véve czáfolja, a negyedik részben különösen Stancaro közbenjárói tanát helytelenítette azért, hogy az Istenséget ő is a háromságban hiszi s Kálvin követőitől csak abban tér el, hogy Jézus közbenjárói tisztét nem isteni, hanem emberi természet szerintinek vallja. A zárszóban kijelentik, hogy az ellenök való rágalmazásokat és szidalmakat béketürőleg hordozzák Jézus ama szavaira gondolva: Boldogok vagytok, ha érettem szidalmazást szenvedtek! De kérik ellenfeleiket, hogy a csúfolódástól és személyök sértegetésétől tartózkodjanak; gondolják meg, hogy könnyű másokat gyalázni, de evvel hittanaik terjedő világát nem oltják ki; csak az igazság győz meg s bir más véleményre. Az üdv alapjáról van szó, azt maguktól elvétetni nem engedik, míg az ellenkezőről meg nem győzetnek. Tanulni akarnak, az isteni igazság keresésétől nem idegenek, lelkiismeretűkkel ellenkező dolgokról soha nem vitatkoznak, sőt épen ezért vetnek mindent a szentirás és Jézus igaz') Az elébb idézett műben.
