Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond korának jellemzése
9 hevíti. Kisajtolt teste, kifosztott lelke hiába sóvárgott jóság után. Mióta a szabadság megszerzéséért felemelt kezéből kiütötték a kardot, a sok teher miatt meggyötört parasztság meg lehetett elégedve, ha nyomorult életét egyik napról a másikra tengethette. Jellemszilárdsággal e korszakban ritkán találkozunk. Mindennapos a pártváltoztatás és pedig nem meggyőződésből, hanem tisztán anyagias haszonvágyból, pénzért áruba bocsátják hűségüket és becsületüket, ritkább az eset, mikor sértett hiúság miatt változtatják urukat. Volt olyan is (Bebek Ferenc), aki egymás után háromszor cserélt urat. Volt aztán olyan is e párttusákban, aki egy párthoz sem csatlakozott (Balassa Imre, a törvény őre), hanem saját kedvére kóborolt s a legnagyobb ínség közepette is rabolt, fosztogatott, leányokat, asszonyokat meggyalázott. Anyagias szellem uralkodott a politikában mindenütt. Nem a haza, hanem anyagi érdek kielégítése vezeti a legtöbb szereplőt. A Losonczyak, a Dobók, a Zrínyiek ragyogó példái is, mintha csak azért lettek volna, hogy annál élesebben megvilágítsák a nagy ellentéteket. A királyi hatalom hanyatlásával, mintegy párhuzamosan haladt az egyház tekintélyének a sülyedése. Az egyház vezetői, érsek, püspökök világi módra élnek, fényes jólétben s a világiak példáján buzdulva, ők is zsarolják az alsóbb papságot, amely különben semmivel sem volt jobb a főpapságnál. Nem jártak jó példával a nép előtt a keresztényi szeretetben s nagy részének még a szükséges tudása sem volt meg a nép lelkűidének emelésére, akiknek pedig képessége lett volna, az elhanyagolta a nép tudásának gazdagítását. A ragadozók között nem csak világiak voltak, hanem egyháziak is. Előfordult, hogy püspök is elindult rabolni. Az egykorú költő szerint: „Mind e világnak gonosz példa lőnek, • És a hamisságba mind elmerülének, Kegyelmes uraknak hívatni örülnek. De minden sárkánnál kegyetlenbbé lőnek“. „Mind eltanulták az nagy hamisságot, Urak, nemes népek, az szegény parasztok, Minemüek az urak, oiyak a parasztok“.1 1. Szhárosi Horvát András: A fejedelemségről c, verse. Régi Magyar Költők Tára II. 175.
