Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond Izabella gyámsága alatt
„Bánkódik királyfi, .jó lován öl vala, Kassát nézi vala, szép sokat szól vala, Vájjon mikor lészen Kassába szállása. Jó Magyarországban és Erdélyben lakása ? Óhajtják, siratják az kik látják vala Az ő búdosását keserölik vala".1 „Vajh magyarok, möly igön ti lám bolondok vagytok, Hogy ti magyar fejedelmet soha sem uraltok, Mikor magyar királytok volt, ti jobban voltatok. Kár lön nektök a gyermektül messze távoznotok, Félök azon, sok közöletök megjajgatjátok. Ha lőhetne az föld alól el-kivakarnátok !“ 1 2 Izabella biztosai 1552. január 17-én átvették az oppelni hercegséget s Izabella Kassát elhagyva, Sziléziába indult. Mielőtt Oppelnbe mentek volna, meglátogatta őket egyik várban, ahol megszállottak, fivére, Zsigmond Ágost lengyel király s nehány napig együtt gyönyörködtek a szépen fejlődő, nagy reményekre jogosító János Zsigmondban. Itt gondoskodott Zsigmond Ágost nevelőről. A lengyel király Novicampianus Albert egyetemi tanárra, híres tudósra és íróra bízta János Zsigmond további nevelését.3 Izabellának is, mindenről lemondva, legfőbb gondja fia nevelése volt. Táplálta a család reménységét a hűséges Petrovics is, aki egy percig sem feledkezett meg János király utolsó kéréséről, mellyel a csecsemő János Zsigmondot gondjaiba ajánlotta. Izabella 1552. március 12-én érkezett meg Oppeln városába, hol végtelen nagy csalódás érte. Saját szemével látta, hogy Oppeln, amiért ő Gyulafehérvárt elhagyta, teljesen elhanyagolt állapotban van s a hercegi kastély régóta lakatlan, „még az sem volt, amire fiával fejét pihenésre lehajtsa“. János Zsigmond 1552. márc. 20-án Oppelnből levelet írt Erdélybe Castaldonak4 s értesíti, hogy anyjával együtt megér-1. Tinódi: Erdélyi História. Régi Magyar Költők Tára. Ili, k. 58. . — 2. Tinódi: Az János király tiáról való szép história. U. o.369. 1. — 3. Veress: i. m. 345. 1. — 4. Szádeczky L. tévesen azt állítja, hogy Izzabella és János Zsigmond egy percig sem voltak a sziléziai hercegségben. Szádeczki L.: i. m. 5.
