Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond tényleges uralkodása
218 mosfalván országgyűlést tartott, melyben újabb előkészületeket tettek a további hadviselésre, de betegsége mind aggasztóbb lett, úgy, hogy végrendeletét is elkészítette. Ellenfelei nem aggódtak János Zsigmond állapotáért. „A vajda beteg“. A „filius perditionis“ mégis oly kőszívű maradt, hogy híveit intette, inkább a töröknek, mint a németnek hatalmába juttassák Erdélyt“. Schwendi már készül, hogy foglalja el az országot, de a sors ellenségeinek idő előtti örömét leforrázta s fájó szívvel tudomásul kellett venniök, hogy „a gaz vajda jobban van“.1 Később mégis felcsillant egy reménysugár Bécsben, hogy hátha mégis ..., mert később azt írja a császári titkos tanácsos, Zasius: „Folytonos a hír, hogy az ördögi vajda semmiesetre sem éri túl a telet“.2 Már 1567. augusztusában jósolgatták, hogy János Zsigmond levélhullásig él. Halálát mindennap várják. Amint két Kassára kiment erdélyi elbeszélte, a fejedelem Békési és egy olaszt bocsáta magához. Elmondták, hogy a fejedelem Békést akarja utódának s hogy Erdélyben János Zsigmond halála után olyan felfordulás lesz, hogy ott maradni sem lehet. Bevonulnak oda seregeikkel törökök, németek, románok. Ha pedig ezek nem támadnák meg Erdélyt, akkor a főurak mind megölnék egymást. Békés, Hagymássy, Bebek a lakosságot megnyerték maguknak. Bebek és Hagymássy szeretnének a maguk kezére dolgozni, de a nemesség Báthory Istvánt akarja János Zsigmond utódjául.3 Az erdélyiek e válságos napokban aggodalommal kisérték János Zsigmond betegségét. Bizonyosra vették, hogy halála után a török elfoglalja az országot s ezért sokan imádkoztak jobbanlétéért s az Ur ezeknek kérését meghallgatta. János Zsigmond 1567. július 23-ra Gyulafehérvárra országgyűlést hívott. A fejedelem előterjesztésében elmondja, hogy betegségére való tekintettel gondoskodnia kell az ország sorsáról. Ő kieszközli a szultánnál a rendek szabad fejedelmi vá-1. Zasius levele. Pozsony, 1567. jún. 29. Tört. Tár. 1878. évf. 489—490 1. — 2. Zasius levele. Bécs, 1567, aug. 16. Tört. Tár. 1878. évf. 490. 1. — 3. a) Relate Georgii Horváth et Ladislai Weres qui nunc ex Transylvania Cassoviam venerunt. (Aug. 5.) b) A nagybányai biró levele a szatmári kapitányhoz. c) Zay levele, 1567. aug. 18. Tört. Tár. 1878. évf. 491—93. 1.